Téma
Csillagok idézetek
-
Nyáréjszakákon rőt fénnyel villan a nyugati ég alján egy csodálatos csillag. Isten szeme vigyázza onnan magyariak ivadékait, akik ezer év óta élnek kelet-nyugat kapujában. Ezer sebből vérző testtel, de kitartanak azon a földön, ahova népek és nemzetek ura vezérelte őket napkeleti puszták ködös végtelenségéből.
-
Mindaz, ami igazán hasznos számunkra, kevés pénzért megvásárolható, csak a nélkülözhető az, amit drágáért kínálnak. Ami igazán szép, az egyáltalán nem képezi áru tárgyát, azt ajándékként kínálják nekünk a halhatatlan istenek. A napkeltét és a naplementét, az égen úszó felhőket, az erdőket és a mezőket, a csodálatos tengert egyetlen penny elköltése nélkül szemlélhetjük. A madarak ingyen énekelnek nekünk, a vadvirágokat séta közben leszedhetjük az út mellett. Az éjszaka csillagfényes csarnokába nem kell beléptidíjat fizetni. A szegény ember jobban alszik, mint a gazdag. Axel Munthe