Téma
Élet idézetek
-
Sosem dolgozni? Nos, ezt sok helyen olvashatod. Az élet nem munka. Az élet nem "dolgozás" és utána "élés". Egyszerre a kettő. Úgy, hogy észre sem veszed, melyik melyik. Mert nem akarod elválasztani a kettőt egymástól. Mégsem így fogalmaznék. Azt mondanám, hogy mûvészi szinten élni annyit tesz, mint minden pillanatban azt tenni, amit éppen szeretnénk. Vámos Robi
-
Ha valamit egyszer elfogadott az emberi értelem - akár mert régtől fogva igaznak ismerte el, akár mert örömét lelte benne -, később mindent úgy rendez, hogy ezt alátámassza és összhangba hozza vele. És jóllehet seregestül jelentkeznek ellentétes értelmû tények, ezeket figyelmen kívül hagyja, semmibe veszi vagy kivételekké nyilvánítja, úgy állítja félre őket az útból, a legnagyobb károkkal és veszedelmekkel sem törődve, csak azért, hogy kezdetben felállított tételeinek tekintélyén csorba ne essék. Francis Bacon
-
Az emberek (...) hasonlítanak a borokhoz és az ételekhez. Ezek közül is a kellemest gyorsan megismerjük, ám egy idő múlva ez már kellemetlen és nem édes a számunkra; az emberek esetében ugyanígy van ez. Azt ugyanis, hogy valami feltétlenül kellemes, a végén és egy idő múlva kell meghatározni. Arisztotelész
-
Vakcina... csodaszer. Sokan ezt gondolják. Hogy mindent megold. Egy pillanat alatt. Minden rosszat elsöpör, és mindent jóvá, széppé tesz. Az egész világot. Sokan ebben hisznek. És valóban. Csak egy vakcina hiányzik. Amivel az egész emberiséget be kell oltani. De nem a testet. A lelket kell beoltani. Nem egyszer, nem kétszer. Naponta. Naponta többször. Mindig. Széppel, jóval, örömmel, boldogsággal. Csitáry-Hock Tamás
-
Az ember megdöbbenő lény, újra és újra megdöbben. (...) Azért döbben meg, mert mindent elfelejt rögtön, mert könnyebb úgy élni, hogy mindent elfelejtünk, sőt igazából csak úgy lehet élni, hogy mindent rögtön elfelejtünk. Csak aztán újra és újra jön a döbbenet. Jé, gyilkosok! Jé, latrok! Jé, ezeknek sosem elég! Jé, az emberfaj sárkányfog-vetemény! Jé, nincsen remény, nincsen remény! Cserna-Szabó András
-
Az ember, úgy, ahogy van a világon, nem egész egység, hanem csak egy fél. Hozzá vagyunk szokva, hogy azt az egyént, aki beszél velünk, egy egész lénynek tekintsük. Ez (...) optikai csalódás. Mert mindenki közülünk, akik a világban élünk és mozgunk, csak egy-egy fél-lény. Egy lénynek a fele. (...) Van egész lény is: (...) a Pár. Harsányi Zsolt
-
Minden másodpercben új emberi lélek születik a világra. Új fény gyullad ki: egy csillag, mely lehet, hogy majd különösen szépen világít, de mindenképpen soha nem látott, saját színképe van. Új lény csókolja meg a földet - talán lángészt, talán szépséget sugárzóan... testet ölt az, amit még soha nem láttunk. Egy emberben sem ismétlődhet meg a másik, és ő sem ölthet testet soha többé másban. Minden új lény - üstökös, amely az örökkévalóság folyamán csak egyszer érinti a földi pályát; hogy egy rövid pillanatra vakító fénnyel villanjon fel a két örökkévalóság között.