Téma
Ellenszenv idézetek
-
A rossz tanuló tudja, hogy ő szamár, és ha kilép az életbe, mindenkitől szívesen tanul. Az emberek pedig szeretik azokat, akik tanulni akarnak tőlük. Az első eminens azonban azt hiszi, ő mindenkinél okosabb; az emberek pedig tudvalevően utálják azokat, akik okosabbak akarnak lenni náluk. Herczeg Ferenc
-
Az emberek rendesen többet, elegánsabbat akarnak adni, mint amennyire képesek és így cserélődik ki azután a mutatós holmik egész ízléstelen lomtára. A gyermek nem kapja meg azokat a dolgokat, amelyek a lelkét kellően megformálnák, a felnőtt pedig rendesen olyan dolgokhoz jut, amelyekkel nem tud mit kezdeni. Az emberek dísztárgyakat küldenek az ismerőseiknek, amelyeket azok rendesen nem tudnak eléggé elrejteni. Az ajándékozó tehát ahelyett, hogy figyelmes és jó barát módjára valami apró kis szükségletet elégítene ki gondos kézzel, többnyire csak bosszúságot okoz. Sztrakoniczky Károly
-
Felelj! Miért csinálod, hogy engem közel engedsz, de magadat távol tartod tőlem? Kimondom helyetted, amit te nem mersz: nem tudod elviselni, hogy voltak már előtted is, akik megcsókolhattak, és akikről azt hittem, hogy szeretem őket. Nem tudod elviselni, hogy nem tőled tanultam meg, hogyan kell visszacsókolni. Szilvási Lajos
-
Nem tudtam, melyik oldalra álljak, hiszen amikor fültanúi vagyunk egy vitának (...), szinte soha nem maradhatunk teljesen pártatlanok; akaratlanul is rokonszenvvel vagy ellenszenvvel, elutasítással vagy szánalommal viseltetünk az egyik fél vagy valaki iránt, akiről beszélnek - ez az átka annak, ha látunk vagy hallunk valamit. Javier Marías