Téma
Emberismeret idézetek
-
A morális megítélés és elítélés a szellemileg korlátoltak bosszúkedvence azokon, akik kevésbé azok, ezenkívül egyfajta kárpótlás is azért, hogy a természet mostohán bánt velük, végül pedig alkalom arra, hogy szellemre tegyenek szert és kifinomultakká váljanak: - a gonoszság szellemivé tesz. Friedrich Nietzsche
-
Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség, mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak és mi olyan jó, hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nemcsak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is, párolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik, mi az, ami a másiknak fájhat? S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban, felhők között közeledő, láthatatlan ellenséges gépmadarakat. A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti. Márai Sándor

Az ember rendkívüli dolgokra képes. Hatalmas agyának és ügyes ujjainak köszönhetően holdra száll, széthasítja az atomot, nyitott szívmûtétet végez, fagylaltot készít, operát szerez és verseket ír. Igaz, hogy ezzel párhuzamosan néha borzalmas dolgokat mûvel - megkínozza vagy épp megöli embertársait, kihasználja az érző állatokat annak érdekében, hogy silány minőségû kajákkal tömje meg a bendőjét, és tömegpusztító fegyverek egész arzenálját spájzolja be arra az esetre, ha épp ki akarná irtani a többieket. Azonban az ész és a kegyetlenség mellett más fontos tulajdonságaink is akadnak: el tudunk gondolkodni a tetteinken, tanulni tudunk a hibáinkból. Natalie Fee