Téma
Extrovertáltság idézetek
-
Vannak, akik azt gondolják, hogy a tudomány unalmas, mások veszélyesnek tartják, és ha nem érdekel minket, és nem tanuljuk meg megfelelő módon felhasználni, akkor ez talán tényleg igaz is. De ha megpróbálod megérteni, akkor rájössz, hogy izgalmas és fontos számunkra és bolygónk jövője szempontjából. Lucy Hawking
-
Mindig úgy próbálok élni, mintha az utolsó napom lenne. Persze nem mindig sikerül, de erre törekszem. Azt hiszem, a fontossági sorrend a legdöntőbb. Igyekszem, hogy úgy éljek, hogy ha másnap délután, vagy aznap délután ötkor számot kéne adnom, ne kerüljek abba a szituációba, hogy "te jó Isten, hisz ha tudtam volna, egészen mással foglalkoztam volna". Darvas Iván
-
Azt mondják, hogy ha az élet a vége felé közeledik már, hátralevő rövid utolsó része, ha mindenki más előtt értéktelennek is látszik, drágább a tulajdonosának, mint az előző évek mind, bár rég elhalt öreg barátok emlékezete fûződik is hozzájuk, sőt fiataloké, - talán gyermekeké is, akik elszakadtak tőlünk és oly tökéletesen felejtettek el minket, mintha szintén meghaltak volna. Charles Dickens