Téma
Fegyelem idézetek
-
Tudom, hogy mi, fizikusok valahogy úgy értelmezzük a létezést, mint a hullámfunkció összeomlásának egyik tünetét, valamiféle kvantumillúziót, amit érdemes kihasználni, a meghatározatlanság átmeneti fermátáját, de én szívesebben gondolok magamra és a verzióimra úgy, mint arra a hullócsillagra - hogy az általam meghozott összes döntés minden permutációja minden egyes pillanatban létezik, örökké.
-
Nyilván te is úgy gondolod, ha a társadalomra gondolsz, amelyben élsz, hogy méltatlan körülmények közé keveredtél. Ez azonban az igazságnak csak a fele. A másik az, hogy te is éppúgy alakítod a világot és a közösséget, amelybe születtél, mint az téged. Ezer módon vagy nemcsak áldozata, de tettese is a világnak. Müller Péter
-
Mindenki maszkot visel. A maszkok sokféle méretûek és formájúak. Az egyetlen gond a felpróbálásával az, hogy illik rád. Milyen könnyen esünk bele abba a csapdába, hogy nem is kell annak lennünk, akik vagyunk! Milyen könnyen győzzük meg magunkat, hogy el kell fednünk azt, amilyennek születtünk! Ez tragédia - tragédia, hogy a félelem elválaszt minket a sorsunktól. Ez pokoli - amikor annak az embernek a helyébe, akivé megalkottak, valami olcsó szemfényvesztő lép.