Tudom, hogy mi, fizikusok valahogy úgy értelmezzük a létezést, mint a hullámfunkció összeomlásának egyik tünetét, valamiféle kvantumillúziót, amit érdemes kihasználni, a meghatározatlanság átmeneti fermátáját, de én szívesebben gondolok magamra és a verzióimra úgy, mint arra a hullócsillagra - hogy az általam meghozott összes döntés minden permutációja minden egyes pillanatban létezik, örökké.

Kapcsolódó idézetek

1. Mindig olyannak éreztem az életet, mint egy növényt, amely a gyökértörzséből él. Tulajdonképpeni élete láthatatlan, a rizóma mélyén rejlik. Mindaz, ami a talaj fölött látható, csak egy nyáron át tart. Azután elhervad - efemer jelenség. Ha az ember az élet és a kultúrák véghetetlen kialakulására és elmúlására gondol, az abszolút semmiség gondolata tölti el; én azonban sohasem szûntem meg azt érezni, hogy az örök változás alatt él és megmarad valami. Amit látunk: a virág, az pedig mulandó. A rizóma megmarad. Carl Gustav Jung
2. Úgy találva, hogy létezem a világban, hiszem, hogy ilyen vagy olyan alakban, de mindig létezni fogok. Benjamin Franklin
3. Ami él, az soha nem állandó, és minden teremtmény négydimenziós, hiszen térben és időben létezik. Az élet csupa átmenet: ami igazán statikus, az már halott. Adam Rutherford
4. A létezés értelme maga a létezés; az anyagban minden információ benne van, minden valaha született eszme, minden valaha fellobbanó érzelem és annak ellentéte is benne van, a végső egyensúly, a végső nyugalom, az örökké változó és mégis ugyanolyan maradó anyag - ez a valóság. On Sai
5. Szeretem a csillagokat. Az állandóság illúziói, azt hiszem. Újra és újra felragyognak, felrobbannak, kihunynak. De innen tehetek úgy... tehetek úgy, mintha a dolgok maradandók lennének. Hogy az élet hosszabb egy pillanatnál. Istenek jönnek, mennek. Halandók felragyognak, kihunynak. A világok letûnnek. A csillagok és galaxisok rövid életûek: szentjánosbogárként pislognak, majd a hidegbe s porba vesznek. Neil Gaiman
6. Minden emberi nemzedéknek megvan a maga illúziója a civilizációval való kapcsolatáról: egyik nemzedék azt hiszi, hogy részt vesz a fölvirágzásában, a másik pedig azt, hogy kialvásának tanúja. Ivo Andric
7. Valójában emlékeinkért élünk. Minden nap, minden órában, másodpercben, a végtelen sok pillanatban, és e végtelenül sok pillanat végtelenül sok benyomásában úgy érezzük, hogy világban-létünk energiáit gyûjtjük. Számunkra ezt jelenti az én létezése: az, ami emlékké lesz, egyszerre idő és időtlenség, jelen, a jelen áttûnése a múltba, és még inkább a jövőbe: a megtörtént áttûnése az emlék jövőjébe. Beney Zsuzsa
8. Minden válságban meg kell halnia valaminek bennünk. Meghalnak az illúziók, amelyeket életünkről alkottunk magunknak: az illúzió, hogy mi magunk is kézbe tudjuk venni életünket; az illúzió, hogy megfelelően élve minden nehézség elől kitérhetünk. (...) A válságban mindig meghal énünk egy darabja. Anselm Grün
9. Lehet keserûen vagy lemondóan gondolni a halálra, és minden lehetséges intézkedést megtenni annak későbbre halasztására. Vagy, ami reálisabb, gondolhatunk az életre úgy is, mint a személyes nemlét örökkévalóságának megszakítására, és megragadhatjuk, mint egy röpke ideig adott lehetőséget arra, hogy kölcsönhatásba lépjünk a minket körülvevő élő, mindig meglepő világgal és megfigyeljük. Barbara Ehrenreich
10. Illúzióink száma talán éppoly végtelen, mint az emberek kapcsolata egymás közt, vagy mint az embereké a dolgokhoz. És valahányszor az illúzió eltûnik, vagyis ha a lényt vagy a tényt olyannak látjuk, amilyen rajtunk kívül, a valóságban, különös érzés támad bennünk: félig sajnáljuk az eltûnt ábrándképet, félig kellemesen meglep az újdonság, a reális tény. Charles Baudelaire