Téma
Harmónia idézetek
-
Az egyén legszívesebben egyedül csinálná azt, amit az egész emberi faj a cselekvés legszebb pillanataiban elért. Utazna, földrészeket hódítana, irányítaná a történelmet, rakétákat lőne föl, és a saját ízlése szerint rendezné be a világot: e rendkívüli dolgozószobát, hálószobát, száguldó vasúti fülkét. Csakhogy az ötödik, a tizedik, az ezredik egyén szintén a saját ízlése szerint szeretné berendezni. A személyiségek zárt világa éppen ezért ritkán találja meg a termékeny s a teljes összhangot. És ha megtalálja is, egy időre - barátságban, szerelemben, munkában, küzdelemben - fokozatosan megbomlik az összhang, mert a másik fél vagy többet, vagy kevesebbet akar, vagy másként akarja ugyanazt. Csoóri Sándor
-
Azért vannak a szabályok, hogy keménnyé eddzék testünket és a lelkünket, hogy általuk rendet teremtsünk az anyagi világ káoszában. (...) Ha valaki megszegi őket, az megbontja a rendet, káoszt szül a rendezett világban. Ezen esetek világítanak rá, hogy igenis szükségünk van a szabályokra, mert az ilyen kivételek mutatják meg, hol van a szervezettségben a gyenge pont, a lánc törékeny szeme, ahol meg kell erősítenünk az előírásokat, amelyek éppen a kihágások ellen léteznek. A kivételek ilyen módon erősítik a szabályt.
-
Az egészséges agy százmilliárd idegsejt szimfóniája. Minden egyes agysejt mûködése belesimul a nagy egészbe, s ez teszi lehetővé a gondolatok, a mozdulatok és az emlékképek születését - még egy tüsszentést is. De elég csupán egyetlen disszonáns hangszer a szimfónia harmóniájának megtöréséhez. Susannah Cahalan
-
Minden egyes ember gondolatvilága tulajdonképen egy kristálynak felel meg, melyben a tengelyrendszert a vezéreszmék képviselik. Természetes, hogy nem minden gondolatvilág alkothat oly tiszta, nemes kristályt, mint a gyémánt, vagy az arany, azonban, hogy a gondolat-kristálynak, akár az egyenes, akár a ferde rendszerbe tartozzék az, tengelyekre, vezéreszmékre van szüksége, alig vonhatjuk kétségbe.