Téma
Jövő idézetek
-
Nem tudom, mi van velünk, maiakkal. Eszünkbe se jut, hogy lassítsunk, és ott keressük örömeinket, ahol meg is találjuk: emberi mivoltunkban. Lélekszakadva rohanunk el önmagunk mellett, már kölyökkorunkban, hiszen készen kapjuk fantáziánk pótszerét, a színes képek áradatát, holott nem volnánk rászorulva, mert ez a sok silány villódzás a képzeletünk bokájáig sem ér. Hazug, hamis igényeket táplálnak belénk, s ha nem vagyunk elég jó viszonyban önmagunkkal, el is hisszük, hogy önszántunkból és igazából vágyunk a temérdek haszontalanságra. Egyszer csak összeroppanunk e sok fölös teher alatt. Vavyan Fable
-
Van valami az álomképekben, ami bizonyos hasonlóságot mutat a nyelvi jelekkel. Ahogy az a papírra vagy homokba rajzolt jelek sorának is sajátja lehet. Talán egy sem akad köztük, amelyikben ráismernénk valamely általunk ismert ábécé egyik egyezményes jelére, és mégis erős bennünk az érzés, hogy valamilyen nyelvet alkotnak: hogy jelentenek valamit. Ludwig Wittgenstein
-
Most légy őszinte! Milyen gyakran válnak valóra a legborzasztóbb félelmeid, és milyen gyakran nem? Milyen gyakran fordult elő, hogy a végzet egy szerencsés fordulata többet adott neked, mint amit reméltél? A jövő jobb lesz, mint amire számítasz. Ez mindig is így volt. Nem itt lennél, ha a jelened megfelelne mindannak, amitől a múltban féltél, igaz? Mo Gawdat
-
Az emberek eddigi hosszú történetük során mindig szerettek volna valamiféle előrepillantást vetni az utódaik jövője vagy legalább a sajátjuk felé. Sikertelenül. Kizárólag a stabilis társadalmak valamennyi ideig állandó életének jövőjét, a változatlanságot lehet megjósolni. Ennek egyszerû oka van, hiányzik a leíró nyelv a jövő szerkezetének feltárásához. Részletesebb magyarázat helyett gondoljanak csak arra, ha mondjuk 100-150 évvel ezelőtt jósolgattunk volna a mai időkről, milyen lehetett volna a leírása televízió, mobiltelefon, internet nélkül, még a vírus szót és fogalmát is csak mintegy 120 éve ismerjük. Csányi Vilmos
-
Nem tudom, valójában változunk-e (...). Amikor azt mondjuk, megváltoztunk, talán úgy értjük, hogy a világról alkotott felfogásunk változott meg. Emlékszel, amikor fiatalok voltunk, megesküdtünk, hogy örökké szeretni fogjuk egymást és emlékezni fogunk egymásra. Nem azt mondom, hogy nem úgy értettük. Õszintén ezt gondoltuk. Csak azt nem tudtuk, mit jelent az, hogy örökké. Csak egy szó volt, amelyet használtunk, akár az esőt vagy a szelet.