Téma
Jövőkép idézetek
-
Nincs az a mámorító beszélgetés, amely felérne azzal az érzéssel, amikor két ember (...) érintkezik egymással. Én mindig is a tapintás érzékében hittem. Mondhatjuk úgy is, hogy a látásban, hallásban, szaglásban nem bízom. Számomra csak az létezik, amit megérinthetek. Fogalmazhatnék úgy is, hogy az az ember, akit soha nem érintettem meg, számomra nem is létezik. Csak azzal kerülök kapcsolatba, akit már megérintettem. Kanehara Hitomi
-
A számok szemszögéből nézve, ha a kettőből egy lesz, az általában azt jelenti, hogy az egyik megszûnik; és ez nincs messze az igazságtól. A kettőnek meg kell halnia saját önzése számára, hogy erősebb egy lehessen belőle, és ez rémisztő kilátás. A házasságban azonban ott rejlik a csodálatos lehetőség, hogy az egy valójában nagyobb lesz, mint részeinek az összege.
-
Látjuk a halottakat álmainkban, és élőnek hisszük őket, de közben tudjuk, hogy meghaltak. Ez az álombéli agymûködés nem logikus, de vajon nincs-e valami sajátos logikája? Vannak dolgok, amelyek meghaladják az értelmet. Hogyan foghatjuk fel a másodperc ezredmilliomod részét? Mégis léteznie kell a matematika alapelvei értelmében. Charlie Chaplin