Téma
Judaizmus idézetek
-
Amikor megszülettél, az Ajándékozótól kaptál egy érzékeny szívet. Font hozzá egy ezüstszálat is. Innenső végét a te szívedhez, túlsó felét ahhoz a másik szívhez kapcsolta, végül összekötötte őket. A két kicsi szívből egy nagy szív lett. Bármilyen távol vagytok egymástól, ez az ezüstszál nem szakadhat el soha.
-
Sokan állítják, hogy nem érdekli őket, mások mit gondolnak róluk. Õk ezt sokszor mondják, jó hangosan, és mindent megtesznek azért, hogy mindenki számára abszolút nyilvánvalóvá tegyék véleményüket, aki meghallgatja őket. Úgy tûnik, hogy nem törődni azzal, hogy mások mit gondolnak rólunk, csak úgy igaz, ha azok az emberek, akiknek rólunk alkotott véleménye elvileg nem érdekel minket, erről értesülnek.
-
Minden ember egyéniségünknek mindig ugyanazt a részét bontakoztatja ki, valahányszor hozzánk ér, és többnyire azt, amit leplezni szerettünk volna. Fájdalommal nézzük, mint készíti a szeretett lény szemünk láttára a képünket, mint törli el legértékesebb erényeinket, mint állítja éles fénybe a hibát, a nevetségest, a bûnt. Francois Mauriac
-
A gyûlölet a legrombolóbb az összes zavaró érzelem közül, így lehetőleg ne engedjük megjelenni egy kapcsolatban, ahogy azután sem. Hiszen korábban a legmagasabb gyönyör pillanataiban olvadtunk egybe, képességeink szerint minden örömet megosztottunk a másikkal, testileg és érzelmileg a legapróbb részletekig megismertük egymást. Ha ezek után egymásnak esünk, akkor az olyan, mintha saját szívünket tépnénk ki. Ole Nydahl
-
Nem maguk az események szabják meg a reagálásunkat, hanem az, hogy miként gondolunk rájuk. Az eseményeknek önmagukban nem áll hatalmukban ilyen vagy olyan irányba befolyásolni az érzelmeinket. Ami valójában befolyásol, az a velük kapcsolatos állásfoglalásunk, hogy miként ítéljük meg az eseményeket, és hogy milyen viszonyulás mellett döntünk. A hozzáállásunk, a szemszögünk, a körülmények, az egésznek az átfogó értelme adja meg az esemény érzelmi töltetét, és ez az, ami befolyásol.