Téma
Kapcsolatok idézetek
-
Ha a mai ostoba, agresszív, lélektelen, versenyszellemben élő, a saját neméből teljesen kifordult, degenerált Férfi tovább feszíti a húrt, és azt hiszi, mindent lehet, szembe fog találkozni nem egy másik hadsereggel, nem a terrorizmussal, nem az általa indított háborúkkal vagy a pénzvilág csődjével - hanem a női istenség sötét erejével. Akit évezredeken át elnyomott, megalázott, meggyötört. Nem vett emberszámba. Azt hitte, erősebb és hatalmasabb nála. Nem így van! Müller Péter
-
Hol vettem oly fiatal létemre az erélyt ahhoz, hogy ily következetesen ellent álljak az egészséges étvágy csábításainak? Bizony nehezemre esett egy kicsit megtagadni emberi voltam legelementárisabb szükségleteit. De igaznak kell lenni annak, amit némelyek állítanak, hogy a fiataloknak erélyeseknek lenni nem virtus, hanem természetök, miként a fiatal fa kérgének a zöld szín. Azután meg mi szükség van a testi táplálkozásra abban a korban, amikor az ember illúziókkal táplálkozik, bennök fürdik, úszik, lubickol. Bródy Sándor
-
Ne gondold, hogy hasznodra van az, ami egyszer valamikor talán arra késztet, hogy megszegd a szavadat, hogy szemérmetlen légy, hogy valakit gyûlölj, gyanúsíts, megátkozz, hogy valaki előtt alakoskodj, hogy olyat kívánj, amihez fal és takaró kell. Mert aki első helyre teszi az értelmet, a benne lakó géniuszt és az ebből fakadó erény szent szolgálatát, az nem csinál semmiből tragédiát, nem sóhajtozik, nem keresi sem a magányt, sem az embersûrût. Élni fog - s ez a legfontosabb! - anélkül, hogy az élethez ragaszkodnék, vagy eltaszítaná magától. A legcsekélyebb aggodalmat sem okozza neki, hogy lelke hosszabb vagy rövidebb időre van-e összekötve porhüvelyével. S ha már most mennie kell, olyan könnyû lélekkel távozik, mintha valami más dolga akadna, amit tisztesen, sőt méltósággal lehet elintézni. Csak attól az egytől óvakodik egész életen át, hogy értelme valami olyan ügybe bonyolódjék, ami méltatlan volna egy eszes, közösségi életre született lényhez. Marcus Aurelius
-
Ha ma már nem élünk meg csodákat, ez nem azt bizonyítja, hogy okosabbak, hanem hogy szenvedélytelenebbek, szegényebb képzeletûek, gyöngébb ösztönûek, üresebb szellemûek, szóval butábbak lettünk. Nem történnek már csodák, de nem azért nem, mert olyan előrehaladott és felvilágosult, hanem mert olyan lecsúszott és Istentől elhagyott korban élünk. Egon Friedell
-
A rossz közérzethez és a harag, szomorúság vagy sóvárgás érzéséhez hozzáadódik a tehetetlenség kényelmetlensége. Ezért aztán gyakran, hogy "elmúljon", nincs más eszközünk, mint hogy valaki ellen forduljunk, legyen az apa, anya, iskola, barátok, barátnők, kollégák, vevők, a szakma, az állam, a környezetszennyezés, a válság. Miután se nem értjük, se nem uraljuk belső énünket, találunk magunkon kívül felelőst, aki bûnbakja lesz a szenvedésünknek.
-
A legjobb megoldás az, ha az ember talál egy számára elviselhető állást, amiből meg tud élni, és a maradék idejét és energiáját a fotográfiának szenteli. Ilyen módon nem szükséges semmiféle kompromisszum. Ha valakinek nincs elég pénze, akkor nehéz jó fotókat csinálni. Ha a fotográfiával kell pénzt keresni, akkor az embernek túl sok kompromisszumot kell vállalnia. Kommersz fotósoknak ki kell elégíteniük megrendelőiket, hiszen nekik dolgoznak. Csak az amatőr teheti azt, amihez kedve van. Ebben valódi boldogság rejlik. Mindenkinek csak azt ajánlhatom, hogy maradjon amatőr. Ez a legjobb verzió.
-
Az emberek közt az a gyenge, aki szegény, s ha könnyítünk sorsán, a fennálló rendet rúgjuk fel, a természettel kerülünk szembe, felborítjuk azt a kényes egyensúlyt, mely végtelenül finom rendszerének alapja. A társadalom szekerét a végzetes egyenlőség irányába tolnánk, nemtörődömségre, semmittevésre ösztönöznénk a szegényt, arra tanítanánk, hogy lopja meg a gazdagot, ha az netán nem volna hajlandó adakozni, s mindezt azzal érnénk el, hogy hozzászoktatnánk a munka nélkül szerzett jövedelemhez. Donatien Alphonse Francois de Sade