Téma
Kiégés idézetek
-
Ellene vagyok a halottégetésnek (...) - erőszakos dolognak találom: a holttest nem olyan nagyon halott valami, mint ahogy hisszük, vagy legalábbis nem lehet tudni biztosan, nincs-e rá szükség: nem is a természetre gondolok, a nitrogénre, ami a növényeknek kell, de hátha egyszer kiderül, hogy nekünk magunknak, a lelkünknek, vagy annak a valaminek, amit így hívunk, fontos, hogy éppen így, ilyen lassan bomoljon fel, ahogy szokott - talán az asztráltest ebből a maradékból szedi össze a maga finom anyagát. (...) Mindennek megvan a maga tempója, időrendje, nem szabad semmit elhamarkodni. Karinthy Frigyes
-
Senkinél sem alakul ki "csak úgy" rendellenesség, senki sem betegedik meg "egészen hirtelen". A hiányzó láncszem, a biológiai mechanizmust elindító utolsó részok vezet a rendellenességhez vagy a betegséghez. Mint a kártyában: ahogy halad előre a játék, úgy lesz teljes a lapok alkotta sor, és a végén már csak egy lap kell, hozzá, hogy teríthessünk. A rendellenességek és a betegségek esetében annál nagyobb erre az esély, minél idősebbek vagyunk, mert a testünkben, amely már sérülékenyebb és védtelenebb, mint egykor volt, egyre több részok halmozódik fel. Rudi Westendorp