Téma
Lélek idézetek
-
A bőr a lélek tükre, a képernyő, amelyen láthatóvá válnak a bensőnk, a tudattalanunk történetei. Jó bûnügyi technikusok módjára megszállottan közvetett bizonyítékok után kutatunk a bőrön. A nyomok néha mélyen bevezetnek minket a test belsejébe. Hirtelen felfedezzük, hogy a bőr elmeséli, ha a lélek hiányt szenved valamiben, beszámol stresszről, a lelki egyensúly hiányáról, vagy a szerveinkről és táplálkozási szokásainkról.
-
A világ tele van olyan dolgokkal, amelyeket nem látunk, mégis tudjuk, hogy vannak, és igaznak hisszük őket. Gondolataink például állandóan és élénken megtapasztalhatóan jelen vannak, mégsem tudja senki, hogyan keletkeznek. Nem lehet okát látni, nincs szaguk vagy kiterjedésük, mégsem merül fel bennünk a kétely, hogy esetleg nem lennének valóságosak. Az álmokkal ugyanez a helyzet. Mindannyian álmodunk, de csak találgatni tudjuk, hogyan és miért.
-
Ma este az egész világon sajátos fények vonulnak el; gyertyafényes temetők világítanak bele a ködbe. (...) Ez a hangulat elkel nekünk. Kell nekünk valami, sőt minél több abból a láthatatlan végtelenségből, melyből a lelkek jönnek felénk s melybe a világ is siet; kell, hogy megülje lelkünket az érzés, hogy hiszen az a végtelenség tulajdonképen a mi világunk, s milliószor többen vannak már ott, mint mi itt, s mi is csak egy darabig maradunk itt; azután pedig oda sietünk, hol sokan, mindnyájan és soká, mert vég nélkül leszünk. Prohászka Ottokár
-
A lélek nem születésétől fogva sötét. Először áttetsző, s csak aztán sötétedik, foltról foltra, minden alkalommal, amikor valami rosszat megbocsát magának az ember, mentséget talál rá, azt mondja magának, hogy hisz ez csak játék. És eljön a pillanat, amikor túlsúlyba kerül a sötét. Csak kevesen tudják ezt a pillanatot észrevenni, belülről nem érzi meg az ember. Dmitry Glukhovsky
-
S hogy vonzottak mindég a "kék" emberek! Apám is az volt. Mély, tiszta kék. Hiszen persze a lelkek nem egyszínûek, bennük a szivárványnak összes színe és még néhány ismeretlen szín, amit látásunk nem tud érzékelni... de mégis, az adja meg jellegét a léleknek, ami benne maradandó és domináló szín. Lázár Mária
-
Az emberiség betegséggel, és a betegségek és a tünetek viszonyával kapcsolatos nézetei tévesek lehetnek. A betegség és annak tünetei sokszor nem azonosak egymással. A betegség valami élő és láthatatlan - tulajdonképpen olyan, mint egy szellem -, ami megtámadja a testet, és tüneteket okoz, és a tünetek minden egyes embernél eltérőek lehetnek. És néha az is előfordul, hogy semmiféle tünetet nem okoznak.