Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Téma
Oktatás idézetek
- Változást akarsz? (...) - Persze. - Akkor érd el, hogy az emberek kövessenek!
Igen, ez a szerelem. Ettől válik a zsákmány sólyommá, a sólyom emberré, az ember pedig ismét sivataggá. És ez okozza, hogy az ólom arannyá változik, az arany pedig megint elrejtőzik a föld alatt.
Paulo Coelho
Inkább dúljon házad fölött orkán, mint házadon belül vihar.
Kner Izidor
A televízió a leggonoszabb dolog a bolygón.
Kurt Cobain
Három röpke hónap is elegendő, ha valaki kellően tehetséges, hogy lerohasszon egy angyali kuckót.
Karafiáth Orsolya
Egy nőtől azt elvárni, hogy ne beszéljen, legalább olyan nagy kívánalom, mintha a férfitől azt kérnénk, hogy beszéljen.
Leitner Olga
Az ember semmit sem nyerhet azzal, hogy idióták kegyét próbálja elnyerni - és nekem megvan rá az okom, hogy megvessem az emberiség nagy részét.
Hát hogyan is érthetnénk meg a világot és Istent, amikor még csak egy új színt sem tudunk elképzelni?
Karády Anna
Az augusztus az év vasárnapja.
Ó, én senkit se háborítanék, Szelíd kísértet volnék én nagyon, Csak megnézném, hogy kék-e még az ég.
Juhász Gyula
Elárulom a női hallgatóságnak, mi a legjobb módja annak, hogy véget vessünk egy oltári nagy szerelemnek. Feleségül megyünk a pasashoz, és máris semmi közünk egymáshoz.
Vavyan Fable
Kölcsönkenyér visszajár.
Nem elég, ha jó szappant gyártasz, az is fontos, hogy rávedd az embereket, hogy mosakodjanak.
A humor szkafander a földi létezéshez.
Bödőcs Tibor
Nem a hely, az ember a gond.
Felkelsz és az arcodra egy mosolyt festesz, Ez is kell a mindennapos jelmezedhez.
Bonanza Banzai
Szeretném, ha elhagyná a szobát, hogy tovább beszélhessünk magáról a háta mögött.
Fontos, hogy vonzóvá tegyük a környezetünket. Hogyan lehetne boldog az ember, ha csúfság veszi körül?
Az egyetlen dolog, ami a magánynál is rosszabb, ha más emberek tudják, hogy egyedül vagy.
Míg él a fájdalom és él a szégyen, jó ez az álom, és jó kőnek lenni. Ne halljak-lássak: hagyjatok pihenni, és aki erre jár, halkan beszéljen.
Michelangelo Buonarroti
« Előző
1
…
29
30
31
32
33
…
72
Következő »