Téma
Táncos idézetek
-
A lassúzás elég fura dolog. Igazából nem is tánc. Inkább csak áll az ember a másikat átölelve és a zene ütemére egyik lábáról a másikra billeg. Azt hiszem, beszélni sem nagyon szokás közben, legalábbis körülöttünk senki nem beszélt. Azt hiszem, értem, miért: az embert annyira lefoglalja a másik közelsége, hogy nehéz ilyenkor kigondolni bármilyen témát. Meg Cabot
-
Van az a helyzet, amikor egymással szembejövő emberek azonos irányba készülnek kitérni, aztán ráeszmélve, hogy így se jó, irányt változtatnak, persze ezt is egyszerre, így újra szemben találják magukat, most megint amarra tesznek induló mozdulatot, azt is egyszerre, satöbbi. A külső szemlélő azt látja, hogy két egymással szemben álló táncos összeszokottan, ritmusosan topog, felsőtestüket erre-arra mozgatva. Efféle szituációra kétféleképpen szoktak reagálni a részt vevő felek, és e két verziót most be is mutatják ők ketten. A gyerek kacagva beleéli magát a táncba, hajlítgatja a térdét, riszálja a popóját. A zsiráfon lovagló kislány anyukája pedig ráförmed: - Muszáj pont velem szórakoznod? Menj már arrébb! Maros András
-
Én és az emberek szétválaszthatatlanul egyek. De ezt csak akkor élem meg, ha van középpontom: ha én Én vagyok. Csak akinek van közepe, tud másokkal táncot járni! Nem szédül bele a forgásba, s tudja, mikor kell a másikat elengedni s mikor átölelni. Mikor kötni és mikor oldani. Mikor nyitni és mikor zárni. Mikor kell igent és mikor nemet mondani. Müller Péter
-
Csak az érintése létezett a bőrömön. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak a bőrömön vándorló kezére. És megkérdezte, halk, érzéki, alig hallható hangon: - Most mire gondolsz? Hát mire gondolnék, Istenem, mire gondolhatnék, amikor itt vagy, és nem csak itt vagy, de hozzám érsz, érinted vágyakozó bőrömet azzal a finom, édes kezeddel! Arra gondolok, hogy bárcsak soha ne érne véget ez a pillanat; az idő, a kegyetlenül rohanó idő megállna, örökre, és mi örökre itt maradnánk, te örökre a testemet érintenéd, én pedig örökre ezt a gyönyört érezném. Arra gondolok, hogy szeretlek. És a világba akarom ordítani, hogy mindenki hallja, szeretlek. Arra gondolok, hogy olyan ez, mint a tánc, aminek kezdő lépését hetekkel ezelőtt megtettük. Azóta játszunk egymással, táncoljuk a vágy mozdulatait, beszéljük a vágy szavait. Táncolni akarok még, mert a szívem is táncol. Tomán Edina
-
Tengerszem hártyás jegén táncolsz, hóval borított jegenyefenyők alatt. A hó szinte izzik körös-körülötted, gyöngéd kékre halványítva az éjjel feketéjét, a telihold elmosódik a párában, és mintha higanyezüstöt verítékezne, szellemképesek a csillagok, s oly közel hajol az ég a földhöz, hogy már-már összeölelkezik vele. Rideg gyönyörûség, téli mese. Az életed. Táncolsz, félszegen, attól tartva, hogy beroppan alattad a vékony jég, táncolsz, részegülten, már nem törődve a jeges mélységgel, s egyszer csak felemelkedsz. Felujjongsz, hiszen szárnyalsz, ám ekkor elbotlasz, kékre-zöldre ütöd magad, de felkelsz, és kezded elölről, és folytatod, amikor megroppan a jég, és térdig merülsz a vízbe, kibotorkálsz és táncolsz, mígnem merevre fagynak a csontjaid, táncolsz lassulón, hanyatlón, s ha kibírod, felébred a Nap és megmelenget. Vavyan Fable