Téma
Tavaszi ünnepek idézetek
-
Ha valaki tud úszni, akkor teljesen mindegy számára, hogy az előtte elterülő víz öt vagy ezer méter mély, pontosan tudja, hogy ha úgy dönt, mind a kettőbe bele mer ugrani. Tudja, hogy az ezer méteres vízben is csak körülbelül két-három métert fog süllyedni, és aztán a fizika törvényszerûségeiből adódóan fel tud majd úszni a felszínre. Az emberek a nagy kékség előtt állva sokszor elfelejtik, hogy tudnak úszni, és nem mernek beleugrani. Pedig a sarkukban már ott van egy csaholó kutyahad... De akkor sem ugranak bele, és hagyják, hogy felzabálják őket a félelmeik. Csernus Imre
-
Nagyon izgalmas, ha az ember könyvét tömegek olvassák. De az ember, miközben százzal siklik egy óriási hullám hátán lefelé, könnyen megfeledkezhet róla, hogy ha nem ördögien ügyes, a következő pillanatban újabb meglepetés érheti: a másik hullám átcsap a feje fölött, s ahogy jöttünk, olyan nyomtalanul tûnünk el a hullámvölgyben. Richard Bach
-
Az emberek azt hiszik, hogy a malacok ostobák, mocskosak, és semmi mást nem csinálnak, csak zabálnak, meg a sárban henteregnek, de ez csak azért van, mert még sohasem laktak együtt egy malaccal, vagy nem olvastak róluk semmit. A sertés a negyedik legokosabb állat a világon, és nagyon gyorsan tanul. Virginia Macgregor