Agatha Christie

Mint minden nagy pénzember, a pénzszerzés módját, ezer csínját-bínját élvezte, nem magát a pénzt. Az csak arra kellett neki, hogy még érdekesebb, még kacifántosabb mó­don még több pénzt teremjen.

Irányíthatod egy gyermek kezét a papíron, de amikor elveszed a kezed, a gyermek még meg kell tanuljon magától írni. Lehet, hogy a tetted tulajdonképpen késleltette a folyamatot.

Különös (...), hogy milyen örömöt okoz az embernek, ha élénk, fénylő színeket préselhet ki egy palettára, és szétmázolhatja őket egy vásznon! Néha tudja az ember, hogy mit is akar csinálni, és néha nem, de mindig élvezet.

Ha egy nő önzetlen, az ugyanolyan katasztrofális tud lenni, mintha valaki avatatlan kézzel fog neki a süteménykészítésnek.

Boldogtalan? Az emberek többsége az. Ebben az életben meg kell szokni a boldogtalanságot, mint még sok egyebet. Bátorságra van szükség ahhoz, hogy élj egyik napról a másikra, bátorságra és derûs lélekre.

Az olvasónak is vannak jogai. Az író úgy írja meg a könyvét, ahogy neki tetszik. Azt mûvelhet vele, amit akar. Összezavarhatja a központozást, és annyit bolondozhat a szavak értelmével, amennyit csak akar. De az olvasó is úgy olvashatja a könyvet, ahogy neki tetszik, az író nem akadályozhatja meg ebben.

A macskának jobb, mint az embereknek (...). Mikor meg akarnak szabadulni az embertől, felmásznak egy fára. Mi esetleg annyit tehetünk, hogy bezárkózunk a vécébe.

El sem tudom képzelni, mi járt az Úristen fejében, mikor megteremtette az asszonyt. Azt hiszem, úgy vélte, hogy Ádám kezd egy kicsit túl beképzelt és önelégült lenni; a Világegyetem urának képzeli magát, nevet ad az állatoknak, meg ehhez hasonlók... Gondolta, jó lesz letörni a szarvát. Mondjuk, ebben igaza volt. De épp az asszonyt azért mégse kellett volna megteremtenie. Íme, hogy ráfázott, szegény nyomorult! Egyszer csak nyakig benne volt az eredendő bûnben.

A második gyerekkel az a baj (...), hogy általában kiábrándulást okoz. Az első gyermek eljövetele kaland. Ijesztő és fájdalmas: a nő biztos benne, hogy belehal, és a férj ugyancsak biztos benne, hogy te belehalsz. Miután mindez befejeződött, egy morzsányi lelkes hús birtokába jutsz, aki kiordítja a tüdejét, és ezért kellett két embernek megjárni a poklokat, amíg megteremtették! Természetesen ennek megfelelően értékelik. Vadonatúj, a mienk, csodálatos! És azután - általában túlságosan hamar - megjelenik Ketteske, az egész cirkusz kezdődik elölről; ez alkalommal nem annyira ijesztő, sokkal unalmasabb. És íme, itt van, a tied, de nem újdonság, és mivel oly drágán megfizettél érte, közel sem oly csodálatos.

A kutyának (...) rendkívüli képessége van arra, hogy mintegy aláállványozza az emberi ént. A kutya számára az ember, akinek a tulajdonában van, egy isten, akit imádni kell, és nemcsak imádni, hanem civilizációnk ezen dekadens szakaszában, szeretni is. A legtöbb kutyatulajdonosnak a fejébe száll a dicsőség. Fontosnak és hatalmasnak érzi tőle magát.

Ha tudjuk valakiről, hogy nagyon gazdag, akkor valahogy nem kérdezősködünk to­vább. Úgy értem, nem kívánunk ennél többet tudni. Azt mondjuk rá: "roppant gazdag", vagy azt: "mérhetetlenül gazdag", és kissé lehalkítjuk a hangunkat, mert ugyebár az olyan lenyûgöző dolog, ismerni valakit, aki tényleg mér­hetetlenül gazdag.

Manapság annyival gyorsabban öreg­szenek a férfiak, mint a nők. (...) Úgy értem, jobban a lelkükre vesznek mindent, túlságosan sokat dolgoznak, fölizgatják magukat. Aztán jön a magas vérnyomás vagy az alacsony vérnyomás, néha egy kis szívbaj. Eléggé hajlamosak a gyomorfekélyre is. Tudja, nem hiszem, hogy mi annyit izgulnánk. Mi, nők, erősebbek vagyunk.

Sokszor gondolom, milyen különös ez a világ. Szívből reméljük, hogy viszontlátunk valakit, sőt egészen biztosak vagyunk benne. Aztán múlik az idő, és micsoda meglepetés, amikor egyszerre bekövetkezik!

Az ember nem kezdhet vaktában valamihez, amiről semmit sem tud... Ez olyan, mint egy ke­resztrejtvény definíciók nélkül.

Egész életemet betöltő hosszú üzleti tevékenységem folyamán egyet megtanultam: akit alkalmazni kívánok valaminek az elvégzésére, annak legyen érzéke ahhoz a dologhoz. Nem tudás és nem tapasztalat, az egyetlen helyes kifejezés: legyen érzéke, természetes adottsága egy bizonyos dologhoz.

Mindnyájan bolondok vagyunk (...). Ez létezésünk titka. Valamennyien bolondok vagyunk kissé.

Tudom, milyen szegénynek lenni. Nem olyan szörnyû tragédia. Persze csak, ha az ember fiatal, erős, és kész dolgozni. Sohasem volt annyi pénzem, hogy eljussak oda, ahova jutni akarok.

Ha én le akarok írni valamit, akkor le tudom írni. Rájöttem, hogy az emberek jó része nem tud fogalmazni. És mint mondom, ismerem az alapvető matematikai mûveleteket. Ha azt kérdezik, hogy Jonesnak van nyolc báránya, de Brown elvesz tőle tízet, akkor mennyi marad Jonesnál - ezt az emberek többsége szemrebbenés nélkül megválaszolja. Nem ismerik be azt, először is, hogy Brown nem tud tízet elvenni, másodszor pedig, hogy nem létezik negatív bárány.

Nem születünk egyformának - a természet adta egyenlőtlenséget ki kell egyensúlyoznunk.

Minden családban (mint kölyökkoromban megfigyeltem, és azóta sem felejtettem el) van egy szokatlanul erős jellem, és rendszerint ennek a személynek jut osztályrészéül, hogy gondját - és terhét viselje a család többi tagjának.