Agatha Christie

Mindenkinek az életében vannak olyan fejezetek, amelyekről az ember reméli, hogy sohasem tudódnak ki.

Egy vak ember is szíven találhat valakit puszta véletlenből.

Soha nem tudtam elfogadni azt az egyszerû magyarázatot, hogy az oktatás a gyógyír minden bajra.

Érdekes, nem? Vannak olyanok, akiknek csodálatos a külsejük, de még sincs vonzerejük.

Milyen különös, hogy egy lány, amíg nem szólal meg, fel tudja kavarni az ember legmélyebb érzelmeit, de abban a pillanatban, amikor megszólal, a varázs úgy eltûnik, mintha soha nem is létezett volna. Igaz, megtörtént már ennek az ellenkezője is.

- Kedvesem, te soha nem várod türelmetlenül, hogy történjen valami? Megan átgondolta a kérdést, aztán válaszolt: - Nem. Miért várnám? Semmit nem szabad türelmetlenül várni. Úgysem történik semmi.

Semmi elviselhetetlenebbet nem tudok elképzelni, mint amikor valakit meglátogatnak a sajnálkozó és saját problémáikkal teli ismerősök.

A múltban voltak okos és tehetséges emberek, akik az eszükkel és tehetségükkel sok pénzt csináltak. Sokszor titokban mûködtek, és ezeket kell felderítenünk. Tudnunk kell, kiknek adták tovább a titkot, és kik irányítják ma a világot.

Tudja, imádni való dolog a pénz. Nem egyszerûen a gazdagságról beszélek, hogy például egy nagyobb házat vehessen magának az ember, vagy még egy Rolls Royce-ot. Arról van szó, amikor a pénzt magáért a pénzért csinálják, és ezzel a pénzzel akarják eltüntetni a régi elképzelést, hitet. A becsületbe, tisztességbe vetett, a tisztes kereskedelembe vetett hitet. Nem egyenlőségre van szükség. Az kell, hogy egy erős segítse a gyengét, a gazdag a szegényt. Azt kellene elérni, hogy a tisztességes, becsületes emberekre felnézzenek. Pénz! Minden a pénzre vezethető vissza.

Csodálatos állat a ló (...), soha nem lehet tudni, mit fog csinálni a következő pillanatban. Így van ez már a trójai faló óta.

Nehéz megállapítani. Mármint hogy ki az ellenség, és ki a barát. És sokszor, mire kiderül, már késő.

- Mi köze a múltnak a jelenhez? - Az ember azt hinné, semmi. De mindig marad hátra valami, ami nem feltétlenül kellemes.

Mindent tudunk, de nem mindig áruljuk el, hogy mi az, amit tudunk.

Hogyha az emberek összefognak, elképesztő, hogy mi mindent elérhetnek. És sok mindenre rá tudnak venni másokat is.

Az ember nem törölheti el a múltját. Akkor sem, ha jó, akkor sem, ha rossz (...), nem felejtődik el sem az, ha bûnöző valaki, sem az, ha hős.

- Azt akarod mondani, hogy ami elmúlt, elmúlt, és hajdan történteknek semmi köze a mához? De bizony van! (...) Olyan furcsa módon kapcsolódnak össze a dolgok, ahogyan közönséges halandó nem is gondolná! - Azaz valami azért történik meg most, mert valami más megtörtént a múltban? - Valahogy így. Láncreakció. Ok-okozati kapcsolat. Olyan, akár a gyöngyfüzér. Gyöngyszem, láncszemek, aztán megint egy gyöngyszem.

Azt hisszük, hogy már nem érhet bennünket meglepetés, hisz` annyi mindenen mentünk keresztül, háborúk, forradalmak, békekötések, kormányválságok és új kormányok. Pedig ostobák vagyunk. Mit tudunk a környezetszennyezésről? Az ismeretlen gázok hatásáról? A kémikusoknak is vannak titkaik, a haditengerészetnek is, a hadseregnek, a légierőnek, mindenkinek. És ezek nem csak a ma titkai. A múltban is voltak hadifejlesztések, amiket ezért vagy azért félbe hagytak, s most esetleg újra elővették őket.

- Tudod, most, hogy érett korba léptél, félek, hogy veszedelmes gondolataid támadnak szép, segítőkész társnőkkel kapcsolatban. - Nem tudod te megbecsülni a hûséges férjedet (...). - A barátnőim mind azon a véleményen vannak, hogy egy férjnél soha nem lehet tudni. - Akkor rossz barátnőket választottál.

Én már semmit nem tartok elképzelhetetlennek. (...) Ennyit legalább megtanultam. A valóságban minden megeshet. A leghihetetlenebb dolgokról kiderül, hogy létező veszedelem.

A múlt nem maradt hatástalan. A következményei érezhetőek.