Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Azt hisszük, hogy már nem érhet bennünket meglepetés, hisz` annyi mindenen mentünk keresztül, háborúk, forradalmak, békekötések, kormányválságok és új kormányok. Pedig ostobák vagyunk. Mit tudunk a környezetszennyezésről? Az ismeretlen gázok hatásáról? A kémikusoknak is vannak titkaik, a haditengerészetnek is, a hadseregnek, a légierőnek, mindenkinek. És ezek nem csak a ma titkai. A múltban is voltak hadifejlesztések, amiket ezért vagy azért félbe hagytak, s most esetleg újra elővették őket.

Agatha Christie
🔮 Jövőkép 🌈 Optimizmus
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A kémiában az a jó és a rossz hír, hogy sosem fogod igazán megérteni, hogy mûködik. Minden kapcsolat új kísérlet, és nem tudod, mi lesz az eredmény. Egyesek olyasmit is kihoznak belőled, amiről addig fogalmad sem volt. Egyesek arra emlékeztetnek, hogy a történetük még nem ért véget. Egyesek meglepnek, és olykor-olykor önmagadat is megleped. És bár a kapcsolatokhoz kompromisszum kell, néha többet kapsz, mint várnál, és van, hogy nem kapsz többet, mert ami volt, az örökre elmúlt, és fájdalmas ugyan, de erőt kell nyerned, hogy tovább lépj, hogy tovább keresd a szerelmet, az egyetlen tökéletes hozzád valót, bármilyen messze vagy bármilyen mélyre kell jutnod, hogy megleld.
  2. A háborúnak vége. Egy csodás időszak jön, és mindenki egyetért majd abban, hogy ne ismételjük meg a múltat. Persze szeszélyes, ostoba lények vagyunk, rövid emlékezettel és önpusztításra való hajlammal, de ki tudja, talán ebből tanulunk végre.
  3. Egész életünkben a jövő miatt aggódunk. Eltervezzük. Próbáljuk megjósolni, mintha az, hogy előre ismerjük, elnyomná a robbanást. De a jövő mindig változik. A jövő a legbelsőbb félelmeink otthona és a legvadabb reményeinké. De egy dolog biztos, ha végül megmutatkozik, a jövő mindig más, mint ahogy elterveztük.
  4. Egész életünkben a jövő miatt aggódunk. Eltervezzük. Próbáljuk megjósolni, mintha az, hogy előre ismerjük, elnyomná a robbanást. De a jövő mindig változik. A jövő a legbelsőbb félelmeink otthona és a legvadabb reményeinké. De egy dolog biztos, ha végül megmutatkozik, a jövő mindig más, mint ahogy elterveztük.
  5. Gyerekkorod óta mérgeztek azzal a marhasággal, hogy "a szeretet türelmes, jóságos". De a szerelem mögött igazából tudomány van. Úgy értem, ez egy agyban fellépő kémiai reakció. Néha egy életen át tart, újra meg újra megismétlődve, néha nem. Néha szupernóvaként felrobban, és aztán halványulni kezd. Mindannyian csak kémiai szívek vagyunk.
  6. Soha nem lett volna szabad hátat fordítanunk a természetnek. Miért hiszünk jobban a betonban, a mûanyagban, az élettelen dolgokban? Miért fordítjuk magunk ellen az értelmünket? Sokan még mindig a mûtrágyát tartják oltárukon. Vegyszereznek, mérgeznek mindent, a haszontalannal együtt kiirtják a hasznosat, és végül persze ők is elfogyasztják a mérgeket, hiszen azok bekerülnek az ivóvízbe, az élelmiszerbe, visszajutnak hozzánk. Még ma is megtörténik, hogy némelyik tudatlan gazda macskák, madarak láttán légpuskát ragad, és tüzel. Szerencsére mind többen látják be, hogy tévúton járunk. Vavyan Fable
  7. A természet még számtalan meglepetést, sőt kelepcét rejt, de legfőképpen az ismeretlen dolgok, jelenségek, hatások és képességek kozmikus méretû raktára, amelynek a jelek szerint még az ajtaját sem nyitottuk ki. Nemere István
  8. Az emberiséget régi és új betegségek, rossz táplálkozás és környezetszennyezés sújtják, és a génsebészet reményt nyújt e bajok legalább részleges megoldására, elkerülésére. Azt kell tehát meggondolnunk, hogy megengedhetjük-e magunknak azt, hogy folyton azokkal a feltételezett veszélyekkel foglalkozunk, amelyekről nem tudjuk, hogy léteznek-e, és közben korlátozzuk magunkat abban, hogy olyan veszélyek ellen küzdjünk, amelyekről viszont nagyon jól tudjuk, hogy léteznek. Más szavakkal: nagyobb veszély-e, ha óvatosan és gondosan haladunk, mintha egyáltalán nem haladunk? Stanley Norman Cohen
  9. Minden családban vannak rejtett hiedelemrendszerek és hamis hagyományok, amelyeket generációról generációra továbbadnak. Lehetséges, hogy tudunk elődeink fizikai történetéről: pl. tudhatjuk, hogy hajlamosak vagyunk-e a rákra vagy a szívbetegségre. Legtöbben azonban nem dolgozunk azon, hogy felfedezzük családunk érzelmi és spirituális akadályokkal kapcsolatos hajlamait, amelyek végül épp olyan létfontosságúak lehetnek sikerünk, egészségünk és jólétünk szempontjából, mint a család egészségügyi történetének ismerete.
  10. Mostanában az embernek az az érzése, valójában ma már semmi sem titok. Mi ismerjük az ő titkaikat, ők meg a mi titkainkat. Ügynökeink gyakran az ő ügynökeik is, és ugyanez fordítva. Aztán végül ki ejti át a másikat, a magasságos ég sem ismeri ki magát. Néha az a benyomásom, hogy mindenki tudja mindenki titkait, de összeesküdtek, hogy úgy tegyenek, mintha nem tudnák. Agatha Christie
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat