Agatha Christie

Mi valamennyien arra használjuk a képzeletünket, hogy kimenekítsen minket a valóságból, hogy lehetőleg el tudjunk távolodni önmagunktól.

A civilizált életnek a föld az alapja, a föld, amely ad, mindig csak ad. Ebben a világban házakat emelnek, és megtöltik őket tárgyakkal. Termékeny, anyáskodó világ, amelyben sokkal bonyolultabb dolog életben maradni, ahol a sikernek és az elbukásnak száz meg száz lehetséges módja van.

Lassanként (...) kezdtem rájönni arra, hogy ez a világ szenvedéllyel megélt valóságon alapszik, meg a túlélésért folytatott vég nélküli harcon, és a harc kimenetelét illető reményeken. Ez a nők világa, nem a férfiaké. A férfi megmarad vadásznak: nemtörődöm, rongyos, gyakran éhes, és mindig előre igyekszik, sarkában pedig ott lohol az asszony és a gyermek. Az ő világában nincs szükség politikára, csak jó szemre, gyors kézre, és máris övé a préda.

A nőket nem a csillagok érdeklik, hanem a négy fal, amely menedéket nyújt, amikor fúj a szél, a tûzhelyen rotyogó fazékra figyelnek és jól táplált, alvó gyerekek arcát ügyelik.

Valamennyien benne vagyunk a hatalmas Időben. És az Idő önmagában nem is jelent semmit. Öt perc, vagy ezer év egyaránt fontos lehet.

Furcsa dolog ez: titokban hiszünk valamiben, de nem akarjuk beismerni, aztán, amikor valaki más kimondja, akkor dühödten tagadjuk.

A világ minden baját a pénzre lehet visszavezetni... vagy a hiányára.

Szerencsére a szavak, ha ügyesen használják őket, leplezni tudják a meztelen tények csúfságát.

Az ember a lelki szemével lát igazán.

Legyen az ember bátor, és nézzen szembe a valósággal. E bátorság nélkül nem érdemes élni. Az árt nekünk a legtöbbet, aki eltitkolja előlünk az igazságot.

Az élet nem intézhető el a modern irodalomból vett bölcs mondásokkal. Ne felejtsd el, hogy a természet vad és vérszomjas.

Az igazsággal mindig jobb szembenézni. Semmi értelme a boldogtalanság elől a tények meghamisításával kitérni.

Van egy spanyol közmondás, mindig szerettem: ami kell, vedd el, de fizesd meg az árát, mondja az Isten.

A gyermekek rendszerint nagyon jól ismerik a felnőtteket.

Ez hát a kétségbeesés (...). Dermesztő hideg magányosság, sivár, sötét elhagyatottság. Azt hittem, a kétségbeesés forró, szenvedélyes, vadul kitörő valami, de nem így van. A kétségbeesés bûne, amiről a papok prédikálnak, hideg bûn, a lüktető, meleg, élő emberi kapcsolatoktól elzárkózás bûne.

A felfújtakon és süteményeken mindig meglátszik, ha a szakácsnő lelkiállapotával baj van.

Úgy látszik, kényszerítettelek, hogy igazat hazudj.

Sohasem felejteni... várni... terveket szőni... remélni... szívvel-lélekkel, minden erejével eltökélni, hogy amit akar, elérje a végén. Vannak ilyen férfiak.

Jómagam mindig zavarban vagyok, mi a helyes és mi a helytelen... pedig könnyû eldönteni, ha a helyes kellemetlen és a helytelen kellemes, mert akkor tudjuk, hol állunk, de ha fordítva van, az baj, és véleményem szerint, ugyebár, mindenki cselekedjen úgy, ahogy helyesnek látja.

Ahol van konyhalány, ott van remény. Úristen, mi lesz velünk, ha senki sem tart már konyhalányt! A konyhalányok fecsegnek. A szakácsnő és magasabb rangú cselédek úgy elnyomják folytonos rendreutasításukkal, hogy csak természetes, ha kikívánkozik belőle, amit tud, és elmondja valakinek, aki szívesen hallgatja.