Agatha Christie

A zenének olyannak kell lennie, mint a matematikának, tisztán tudományosnak. Ne legyen köze a drámához, a romantikához, semmilyen más érzelmekhez, csakis ahhoz a tiszta érzéshez, amely az eszméktől elszakított hangok nyomában születik bennünk.

Megváltozott a világ. Most minden más, mint azelőtt volt. És ez így is marad, soha többé nem térünk vissza oda, ahonnan elindulunk.

A Természet maga gondoskodik róla, hogy megépülhessen az illúziók és hazugságok fala, amely mögé be lehet húzódni, és ebben a helyzetben könnyebben el lehet fogadni a kegyetlen tényeket. Szánalmas, szép dolog az, hogy fennen hirdetünk olyan eszméket, amelyekben hinni szeretnénk.

Édes lányom, azok a dolgok, amelyek személyesen velünk esnek meg, mindig különlegesek.

Lehetsz okos vagy előrelátó, megtervezheted az életed minden lépését, és ha elég erős vagy, sikert sikerre halmozol, de a világ minden okossága és óvatossága sem képes megmenteni a szenvedéstől.

Rosszabb időben távol lenni egymástól, mint térben. Ha nem a megfelelő életkorban vagy, reménytelenül távol lehetsz valakitől, pedig lehet, hogy valósággal egymás számára születtetek, mégis...

Ha valami nagyon erős hatással van ránk, akár jó, akár rossz dologról van szó, az ember mindig szeretne beteg lenni.

Minél öregebb leszek, annál szilárdabbul meg vagyok győződve afelől, hogy nincs meghatóbb, nevetségesebb, abszurdabb és csodálatosabb teremtmény az embernél.

A szerelmes férfi szánalmas látvány.

Nem olyan gyakori ám, hogy a bal láb kerül a jobb cipőbe, mint első látásra gondolnánk. Az emberek többsége, bármit mondjon is, végeredményben éppen azt a foglalkozást választja, amelyre titokban vágyott. Hány irodakukacot hallhatunk sápítozni: "Miért is nem lettem inkább felfedező! Nagy kedvemre volna az egyszerû, kemény, férfias élet távoli vidékeken." No igen, meglehet, hogy valósággal falják az ilyen témájú könyveket, a hétköznapi életben azonban nem tudnak meglenni az íróasztaluk nyújtotta kényelem és biztonság nélkül.

Azt hiszem, mire megöregszik az ember, aránytalanul felzaklatja egy fiatalnak a halála. Mi, öregek, számítunk arra, hogy meg kell halnunk.

- Minden azon múlik, honnan nézi az ember. - Ez mély igazság.

Ezért menjen az ember építésznek? Aki tisztességes dolgot szeretne építtetni, annak pénze nincs, akinek meg pénze van, az garantáltan valami tébolyult ízléstelenséget akar az embertől.

Honnan származnak a félelmeink? Hogyan formálódnak meg? Hol bujkálnak, mielőtt egyszer csak szembenézünk velük?

Elképesztő, hogy egy szelíd, kíváncsi, idős, egyedülálló hölgy milyen könnyedén eléri, hogy egy felnőtt férfi tökéletes idiótának lássa önmagát!

- Nem is bátorítasz, hogy remélhetek? - Mi értelme volna? - A világon semmi - mondtam. - Felesleges kérdés volt, mert akár bátorítasz, akár nem, úgyis remélek.

- Szerelmes vagyok beléd. (...) - Azt hiszem, te vagy a világ legkedvesebb embere - de én nem vagyok beléd szerelmes. - Majd teszek róla, hogy belém szeress. - Az nem jó. Nem akarom, hogy tegyél róla. (...) Én jobban tudok gyûlölni, mint szeretni.

Amikor az emberek azt mondják, hogy vidéken unalmas az élet, a városban meg csupa izgalom, fogalmuk sincs, mit beszélnek (...) Az utolsó boszorkányok rozoga viskókba költöztek, dekadens ifjú emberek feketemisét tartanak távoli kastélyokban. A világtól elzárt falvakban mindennapos a babona. Középkorú vénkisasszonyok zörgetik hamis szkarabeuszláncaikat, szeánszokat tartanak, az írótáblákat láthatatlan kéz írja tele.

Az egész élet veszélyes. Mi, akik a civilizációnak egy kis csücskében nőttünk fel, hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni. Ennyiből áll ugyanis a civilizáció, Easterbrook. Itt-ott összegyûlik néhány ember, hogy egymást megvédje, és ilyenformán képes túljárni a természet eszén, és le is győzi. Legyőzték a dzsungelt, de ez a győzelem csak átmeneti. A dzsungel bármelyik pillanatban ismét magához ragadja a hatalmat. Az egykor büszke városok mára romhalmazzá váltak, burjánzó növényzet nőtt rajtuk, és a nyomorult kis emberek éppen csak túlélték. Az élet mindig veszélyes, ezt soha ne feledje. Lehet, hogy nem a nagy erők, hanem a tulajdon kezünk munkája pusztítja majd el. Ma nagyon közel állunk ahhoz, hogy ez bekövetkezzék.

A gonosz nem emberfeletti, hanem valamivel az ember alatti. A bûnöző olyasvalaki, aki fontos akar lenni, de soha nem lesz az, mert soha nem lesz ember.