Alan Watts

A biztonság képzete annak érzetén alapul, hogy van bennünk valami állandó, ami minden időn és az élet minden változásán túl fönnmarad. Mindent megteszünk azért, hogy ezt a tartós magvat, lényünk eme - énnek nevezett - központját és lényegét állandónak, folyamatosnak és biztonságban lévőnek tudhassuk. Azt hisszük, hogy a valódi ember - gondolataink gondolója, érzéseink érzője és ismereteink ismerője - ezért a magért létezik. Egészen addig nem érthetjük meg, hogy nincsen biztonság, míg nem ébredünk rá, hogy ez a mag, ez az én voltaképpen nem létezik.

Ha emlékeinkkel összevetve próbáljuk felfogni a jelent, nem foghatjuk föl olyan mélységben, mint ha összehasonlítgatás nélkül, "csupán" átélnénk.

A legnagyobb babonáink egyike az elme különválasztása a testtől. Ez nem azt jelenti, hogy be kellene ismernünk: csak test vagyunk, semmi több; azt jelenti, hogy egészen új elképzelést kell alkotnunk a testről. Mert ha a test külön való az elmétől, akkor az nem más, csak amolyan porhüvely. Ha azonban elválaszthatatlan az elmétől, a test már egészen mást jelent, és még nincs megfelelő szavunk egy egyszerre szellemi és anyagi világ megnevezésére.

A fizikai világ millió vibrálás - de mi az, ami rezeg, lüktet? A szemnek a szín, a fülnek a hang, az orrnak az illat, az ujjaknak az érintés. Ezek csak különböző nyelvek egyetlen dolog leírására, az érzékelés különböző minőségei, a tudatosság különböző dimenziói. "Mi az, aminek ezek eltérő formái?" - a kérdés értelmetlennek tûnik. Ami a szemnek a fény, az a fülnek a hang. Nekem úgy tûnik, az érzékek nem egy közös dolog kifejezésmódjai, formái, dimenziói, hanem egymásé, mintegy kört alkotva. Ha jobban megfigyeljük, az alak színné változik, a szín rezgéssé, a rezgés hanggá, a hang illattá, az illat ízzé, az íz tapintássá, a tapintás ismét alakká.

A fájdalom, és a fájdalomra adott válasz ugyanaz.