Ha emlékeinkkel összevetve próbáljuk felfogni a jelent, nem foghatjuk föl olyan mélységben, mint ha összehasonlítgatás nélkül, "csupán" átélnénk.

Kapcsolódó idézetek

1. Ahhoz elég erős az emlékezetünk, hogy a megpróbáltatások idején felidézzük életünk kellemes perceit és boldog óráit (ezáltal még nehezebbé téve a dolgunkat, mert van múltbéli viszonyítási alapunk a jelenhez), ahhoz viszont túlságosan gyenge, hogy világosan és részletesen emlékezzünk azokra az eseményekre, kijelentésekre és részletekre, amelyek fontosak a számunkra. Ha pedig mindenképpen emlékezni akarunk, ha agyunkba akarjuk vésni a jelen történéseit, hogy később előszedhessük őket agyunk valamelyik zugából, valami másról kell lemondanunk.
2. Ha csak emlék lehetsz, fájdalomként nehezedik rám az emlék. Ha nem leszel fájdalom, akkor meg az fáj, hogy elfeledtelek, hogy nem fájsz.
3. Bekötött szemmel kelünk át a jelenen. (...) Csak később, amikor a kötést levesszük, és szemügyre vesszük a múltat, csak akkor eszmélünk rá, mit éltünk át valójában, és akkor értjük meg a történtek jelentését. Milan Kundera
4. Nem lehet a múltat eltüntetni, csak azért, hogy elmondhassuk, mennyire élvezzük a jelent. Ez olyan lenne, mint egy fa gyökerek nélkül.
5. Talán feleslegesen ragaszkodunk olyan emlékekhez, amit többé nem élhetünk át, csak imitálhatjuk, de azzal rontunk a helyzeten. Leiner Laura
6. Ha az embernek nincsenek feledhetetlen emlékei, akkor kevéssé hihet abban, hogy a jövőben valami emlékezetes történhet. Anélkül pedig nehéz elviselni a mindennapok méltatlanságait.
7. Az ember csak akkor jön rá, hogy egész élete emlékekből áll, amikor elkezdi elveszteni az emlékeit, akárha pillanatokra is. Emlékek nélkül nem élet az élet. (...) Az emlékezetünk fûzi össze a bennünk meglevő dolgokat, emlékezetünk határozza meg az értelmünket, a cselekedeteinket, az érzelmeinket. Emlékezet nélkül nem létezünk. Luis Bunuel
8. Mint ahogy az élvezetes élményeket a jelenben életre kelti az emlékezet, a fájdalmakat is újra átéljük, amikor emlékezünk rájuk.
9. Elképzelem, mit érez két ember, mikor hosszú évek után találkoznak. Azelőtt sûrûn érintkeztek, tehát azt hiszik, azonos tapasztalat, azonos emlékek fûzik össze őket. Azonos emlékek? Itt kezdődik a félreértés: nem azonosak az emlékeik; mindketten két-három szituációt őriznek a múltból, de ki-ki a sajátjait; emlékeik nem hasonlítanak; semmi közük egymáshoz; még csak mennyiségileg sem mérhetők össze: egyikük jobban emlékszik a másikra, mint viszont; nem csupán mert az emlékezőtehetség egyénenként különböző (ez a magyarázat még mindkettőnek istenes), hanem (és ezt már kínosabb beismerni), mert nem egyformán fontosak egymásnak. Milan Kundera
10. Néha csak úgy tanulunk, ha átéljük. Matt Haig