Alice Hoffman

A szerelem így lépett be: félig öltözötten, zavartan, páni félelemben, legyőzötten, fütyülve arra, mit gondolnak, vagy hisznek mások.

A szeretet sosem volt tévedés, sosem volt hiba, még akkor sem, ha viszonzatlan maradt.

Egyesek akkor sem látják, ami az orruk előtt van, ha olyan éles a szemük, mint a sasé. Van, akit kézen fogva kell vezetni, különben élete legfontosabb tényeit sem veszi észre.

Egyes históriákat jobb elfelejteni, mások a sors szeszélye folytán el sem kezdődnek, hanem maradnak ott, ahova tartoznak: az elveszett lehetőségek ködös világában, a sosem volt univerzumában.

Mi más egy rózsa, mint a vágy eleven bizonyítéka, az emberi sóvárgás és a földi odaadás egyedüli és legékesebb tanúbizonysága? De az is igaz, hogy a vágy eltorzulhat, és annak a rózsának a neve Féltékenység, ami a száraz talajban is jól nő.

A szeretet olyankor nyújt vigaszt és megnyugvást, amikor arra a leginkább szükség van. Reményt ad, amikor úgy érezzük, már egy szemernyi sincs.

A tett válaszreakciót vált ki, az eldobott sót a szél a szemünkbe vágja, és minden évvel egyre jobban csíp, és ha az ember nem vigyáz, meg is vakíthatja.

Az önző örömök úgy tûnnek tova, mint az álmok, és nem marad utánuk más, mint egy lenyomat a párnán, betöltetlen ûr a szívünkben és a megbánások olyan hosszú sora, hogy az ember a nyaka köré tekerheti, mint egy sálat.

A vérből és emlékekből kovácsolt bilincseket ezerszer nehezebb széttörni, mint a vasból verteket.

Mi egyéb a múlt, mint egy ólombilincs, amiből kötelességünk kiszabadulni?

Mi más az álom, mint annak megismerése, ami bennünk van?

Az igaz szerelem veszélyes jószág, belülről ragadja meg az embert, úgy tartja rabságban, és ha nem szabadulhat idejében, bármire képes lesz érte.

Van úgy, hogy a környezetünk pontosan látja sorsunkat, de mi magunk vakok vagyunk, hibák özöne felé botladozunk.

Nincs ajtó, amely minden betolakodást kizárna. Nincs oly erős sánc, gát, sem korlát, amely távol tarthatná az idő sodrását.

Embernek lenni azt jelenti, hogy tudjuk, változik az idő, és benne változnak a dolgok is.

Ami történt, nem lehet meg nem történtté tenni, de ami nem történt meg, az nem történhet meg már soha.

Talán többet lehet megtudni a csendből, mint a beszédből. Vagy talán csak azok tanulnak meg figyelmesen hallgatni közöttünk, akik képesek csendben maradni?

Minden, ami valaha történni fog, meg vagyon írva, már jóval az előtt, mielőtt megtörténne. Semmit nem tehetünk, hogy bekövetkeztét meggátoljuk.

A legigazibb szépség a legkopárabb földön található, és aki nyitott szemmel jár, ott megláthatja Istent.