Anatole France

Az embereket nem cselekedeteikből kell megítélni, mert azok a körülményektől függenek, hanem sokkal inkább titkos gondolataik és legmélyebb szándékaik szerint.

Halálom itt van, aminthogy már itt is volt mindig. Úgy kell gondolni rá, mint utolsó lapjára egy olyan könyvnek, amelyet még olvasok.

A mûvész vagy a saját életét leheli alkotásába, vagy puszta bábokat farigcsál, babákat öltöztet.

Az ember csak akkor ura az időnek, ami maga az élet, ha órákra, percekre és másodpercekre, azaz az emberi lét rövidségével arányos darabkákra tagolja. Az élet csak azért tûnik olyan kurtának a szemünkben, mert meggondolatlan módon balga reményeinkhez mérjük.

Az erkölcs a közösség előítéleteinek az összessége.

Gyakran nehéz eldönteni, hogy az őrült és orvosa között melyik az őrültebb.

Az akarat: illúzió, melyet az idéz elő, hogy tudatlanságban vagyunk az akarásra kényszerítő okok felől. Ami bennünk akar, az nem mi vagyunk, hanem miriádja és miriádja a hallatlan tevékenységû sejteknek, melyeket nem ismerünk, melyek bennünket nem ismernek, egymást se ismerik és amelyekből szervezetünk felépült. Izgés-mozgásuk számlálhatatlan áramot termel, melyeket szenvedélyeinknek, gondolatainknak, örömeinknek, szenvedéseinknek, vágyainknak, aggodalmainknak és akaratunknak nevezünk. Azt hisszük, urai vagyunk önmagunknak, holott csak egy csepp alkohol is felizgatja, azután meg eltompítja azokat az elemeket, melyekkel érzünk és akarunk.

Mindegyikünk (...) csak félember, akit elválasztottak a másik felétől. És az elfelezett részek folyton keresik a másik felüket. A szerelem, melyet egyik ember a másik iránt érez, nem más, mint az az erő, mely két félrészünk egyesítésére ösztönöz bennünket, hogy ismét helyreállítsuk egykori tökéletességünket.

A haza, mi az? Folyó, amely elfolyik. A partok változnak, és a hullámok szünet nélkül megújulnak.

Csak a bolondok helyezik boldogságukat rajtuk kívül álló dolgokba.

Aki szeret, abban feltételezhetően bizonyos belső hiányérzet van. A szeretet árulja el az emberek gyengeségét.

Az időnek minden bizonnyal nincsen valósága. Csak szellemünk illúziója. Ha pedig nincsen idő, hogyan hozhatná el halálomat? (...) A halálom van, mindig is volt, és mindig is lesz. Még nem érzem, és mégis van, és nem kell félnem tőle, mert bolondság volna olyannak az eljövetelétől rettegni, ami már el is jött. A halál olyképpen van, mint az utolsó lapja egy könyvnek, amelyet olvasok, de még nem olvastam végig.

Hogyan emelkedjék az ember a köznép babonái fölé, ha nem úgy, hogy megérti és eltûri azokat?

Nem minden mag hozza ugyanazt a virágot. Nem minden lélek üdvözül ugyanazon a módon.

Akit legyőznek, lázadó. A győztesek sohasem lázadók.

Erkölcstelenségnek azt az erkölcsöt nevezzük, amely nem azonos a miénkkel.

Az embert olyan fából faragták, hogy az egyik munka fáradalmából egy másik munka üdítí fel.

Az ember csak azokkal ingerkedik, akiket szeret.

Az ember igazán csak azt szereti, amit nem ismer.

Az erkölcs mindig ugyanaz, (...) mert a természet nem változik. Van erkölcs az állatok, sőt még a növények számára is, mert mindkettőjük részéről van megegyezés vagy meg nem egyezés a természettel és ennélfogva jó vagy rossz. A farkas erkölcse az, hogy juhokat egyék, mint ahogy a juhok erkölcse az, hogy füvet egyenek.