Anatole France

Lélek a lélekbe nem hatolhat. (...) Az ember, akármit csináljon is, egyedül van a világon.

Nőnél a féltékenység csak a hiúság sebe. Férfinál mélységes gyötrelem, olyan mély, mint a lélek kínja, és olyan állandó, mint a testi szenvedés...

Az emberek összevissza fecsegnek, akár tudnak valamit, akár nem. Nem tudnak mindent, de mindent mondanak.

A balsors a mi legfőbb urunk és legfőbb barátunk. Megtanít az élet igaz értelmére. Ha majd szenvednek, (...) tudni fogják, amit tudni kell, hinni fogják, amit hinni kell, tenni fogják, amit tenni kell, és olyanok lesznek, amilyennek lenni kell.

A balsors leleményes és alattomos. Beugrik az ablakon, áthatol a falakon. Nem mindig látható, de mindig jelen van.

Akarni egy nőt szépségének és szellemének teljes tündöklésében, egy nőt, aki rendelkezik magával, aki öntudatos és merész, s akit ez még szebbé és kívánatosabbá tesz, aki szabadon, önként, fölényesen dönt a sorsáról; kívánni ezt a nőt, szeretni úgy, amint van, és szenvedni mégis amiatt, hogy nincs meg benne se a gyermeki együgyûség, se a sápadt ártatlanság, ami, ha megvolna benne, visszatetszene; kívánni tőle, hogy az legyen, aki, s ugyanakkor ne legyen az, aki; imádni úgy, amilyenné az élet tette, és amellett keserûen fájlalni, hogy az életnek, amely szépségét kiformálta, köze van hozzá, ó, ez lehetetlen állapot.

Az emberek csak a maguk eszméit látják; vakon és süketen követik a rögeszméjüket. Nem lehet őket visszatartani.

Mi lehet jogosabb, emberségesebb, mint csalással enyhíteni a fájdalmat? Mi lenne velünk, szent isten, ha a nők megvonnák tőlünk a hazugság irgalmát? Hazudj, szerelmem, hazudj irántam való könyörületből! Add nekem az álmot, amely a sötét bánatot kiszínezi! Hazudj minden lelkifurdalás nélkül! Új káprázatot adsz vele, a szépség és a szerelem káprázata mellé.

Az élet (...) virág és tőr, az élet az, hogy mindent pirosnak látunk, aztán mindent kéknek, az élet a gyûlölet és a szerelem, a bûbájos és elragadó gyûlölet és a kegyetlen szerelem.

Az ember eléri, a mit akar; csak meg kell fizetni az árát.

Az élet bohózatos katasztrófa, rettentő komikum, farsangi álarcz a vérző arczokon.

Az erkölcs: kölcsönös megegyezés, hogy kiki megtarthassa a mije van, földjét, házát, butorát, asszonyát és az életét.

- Azt hiszi, hogy az ember meggyógyul, ha meg akar gyógyulni? - Ha az ember nagyon bensőleg és mélyen akarja, ha a sejtjeink akarják bennünk, ha öntudatlan énünk akarja, ha az életerős fának azzal a teljes, duzzadó, vak ösztönével akarjuk, a mely tavaszra újra ki akar zöldelni.

Az emberi agyvelő nagyobb és sokkal tekervényesebb, mint a gorilla agyveleje, de a kettő között nincs lényeges különbség. Legfenköltebb gondolataink és legkiterjedtebb rendszereink mindig csak nagyszerû nyúlványai azoknak a gondolatoknak, a melyek a majmok agyában székelnek.

Az ostobaság gyakran megakadályozza az embert abban, hogy ostobaságokat kövessen el.

Mindnyájunkat elnyel a sír, mi emberek ezt tudjuk. A bölcsesség az, hogy megfeledkezzünk erről.

Sokat kell venni, ha az ember sokat akar eladni.

Eszes embernek nevezem azt, aki megfigyelvén a természet rendetlenségét és az ember bolondságát, nem akar benne konokul rendet és bölcseséget látni; szóval: eszes embernek azt tartom, aki nem erőlködik, hogy az legyen.

Az állatok, főként természetes életkörülményeik közt szellemesek és mindenfélét tudnak. Azzal, hogy megszeliditjük őket, megalázzuk, megrontjuk a szivüket és az eszüket. Mi lenne az ember eszéből, ha olyan életre volna kárhoztatva, amilyenre mi a kutyákat, lovakat kényszeritjük, nem is szólva a baromfiudvar állatairól.

Csak szórakozva tanulhatunk.