Andrea Owen

Akadnak önsegítő könyvek, amelyek szerint az ember csak azt kapja vissza az univerzumtól, amit maga ad. Hogy az energiáink és a viselkedésünk határozzák meg életünk körülményeit és a valóságunkat. Régebben én is hittem ebben, de minél inkább beleláttam mások életébe és minél többet megtudtam róluk, annál biztosabb lettem benne, hogy valami másról lehet itt szó... Hogy az élet egyszerûen ilyen.

Mindegy, min mentél keresztül, az sem számít, hogy épp most vagy egy év múlva milyenek a körülményeid, ahhoz, hogy elérd a számodra patent boldogságot, elég kitartónak lenned és eltökélten dolgoznod magadon. És ha erre most azt mondod, hogy nincs időd az eltökélt, kemény munkára, akkor már most elárulhatom neked, hogy a végén mire lesz majd időd: hogy szarul érezd magad. Igenis van időd. Egyszerûen csak fel kell állítanod a fontossági sorrendet.

A szégyentől való rettegés hívja életre az olyan szokásainkat, mint a maximalizmus, a mindenáron tetszeni vágyás, az önostorozás, az önszabotálás, a menekülés, a bezárkózás és az elkerülés, a túlteljesítés, az állandó irányítási vágy meg a többi. Ha gyakran folyamodsz ezekhez a viselkedési mintákhoz, tudnod kell, hogy ki ül a volán mögött. Nem más, mint a szégyen.

Nem olyankor fejlődünk, amikor minden pazar és szivárványos. Olyankor válunk jobbakká, és olyankor erősödünk, amikor minden széthullik, és mi összeszedegetjük a darabkákat.

Lásd be végre, hogy folyamatosan az átlagéleted átlagos mindennapjait hasonlítod olyan pillanatokhoz, amelyeket emberek kifejezetten azért lőttek fel a világhálóra, hogy mutogassák.

Ha az ember megszabja, hogy mi az, amit megtesz és mire nem hajlandó, akkor azt a szabadságot is elnyeri, hogy nem kell magyarázkodnia.

A maximalizmusba bele is pusztulhatsz. Ez most drámaian hangzott, de a maximalizmus ténylegesen az egyik legáltalánosabb szokás, amely a boldog életet aláássa. Szabaduljunk hát meg tőle!

A hála gyakorlása apró, gyakran egymástól független helyzetekben történik. A mindennapi élet leghétköznapibb pillanatai végtelen örömöt adhatnak, ha az ember elmerül bennük: egy séta valakivel, akit szeretsz, összebújni a macskáddal vagy a kutyáddal, az első korty a kávédból ébredés után vagy a gyereked kacagása. Mind varázslatos pillanat, ahogy örömödet lelheted abban is, ha magadban elmerülsz valami érdekesben. És ha ezeket a pillanatokat átélve és hálát adva értük az életnek rögtön a jeges rémület a következő gondolatod, hogy de mikor lesz ennek vége, akkor vedd észre magad. Ha tisztában vagy azzal, tudatos, amit érzel, máris beljebb kerültél. Ez a leghatásosabb fegyverek egyike.

Ha másoktól várod, hogy boldognak érezd magad, és hogy megteremtsék neked mindazt, amiért hálás lehetsz, hát hosszú várakozásra kell berendezkedned. Senki sem szerződött le a személyes "örömszolgáltatódul". Nem a gyerekeid, a párod, de még csak nem is a kutyád dolga (bár ők elég profik ebben). Csakis te magad vagy felelős a saját boldogságodért.

Az a meggyőződésed, hogy "a végén az nyer, aki a legtöbb eredményt tudja a koporsóban felmutatni"? (...) Igazából a győztes az, aki a magánéletén munkálkodott a legtöbbet, és tiszta szívből, teljes lelkével tudott szeretni.

Õszintén hiszek abban, hogy azért vagyunk itt, hogy tanuljunk, hogy szolgáljunk és szeressünk másokat és önmagunkat. Ez a három a te nagy felelősséged. Mindhárom egyformán nehéz és félelmetes. De ha rászánod magad, ha eltökéled, hogy tanulsz, szolgálsz és szeretsz, akkor szebb küldetést nem is találhatnál magadnak.

A legféltettebb kapcsolataink egészsége a boldogságunk igazi mércéje.

Eljött az idő. Nincs főpróba, nincs haddfussak-neki-még-egyszer. Ma és minden következő nap az életed kezdete, és csakis rajtad áll, hogy kiélvezd minden percét. Csak annyit kell tenned, hogy felismerd az éhségedet, hogy ha csak egy pillanatra is, de elhidd, hogy képes vagy megteremteni, amit csak akarsz, képes vagy cselekedni.

Nem élhetnénk le úgy az életet, hogy végig biztonságban vagyunk, nem keressük a kihívásokat és a kockázatos lépéseket? Dehogynem. Leélheti bárki így az életét, csak az a kérdés, hogy a végén, amikor számot vet a létezésével, összegzi az értelmét, akkor hogy fogja érezni magát.

Amikor a saját életedről, a saját hatalmadról, a saját önállóságodról beszélünk, akkor senki sem lehet fontosabb szempont önmagadnál. Tehát amikor arra gondolsz, hogy ennél nagyobb teret kellene kitöltened, de végül mégis inadba száll a bátorságod, és nem mered megtenni a lépéseket... akkor gondolj arra, hogy bánni fogod. Arra gondolj, hogy ha visszakozol, és mégsem állsz ki magadért, azzal önmagadnak mondasz nemet.

Egy nő akkor is lehet "jó anyuka", ha a család többi tagjától azt várja, hogy képesek legyenek gondoskodni magukról, és csapatnak fogják fel a családot, nem csak akkor, ha az a fő tevékenysége, hogy az otthonában mindent ő tart mozgásban.

Senki sem éli le az életét kudarcok nélkül. Mindenkivel megesik, hogy kiáll magáért, odateszi magát, de néha ez mit sem ér, mert csak jól ellátják érte a baját. Ugyanakkor az embert - és így téged is - kemény fából faragták. Egy kínos helyzetbe, megalázásba vagy akár megszégyenítésbe még nem halt bele senki. A lelked azonban lassan és biztosan elsorvad, ha minden áldott nap meghúzod magadat, és lemondasz a téged megillető súlyról és hatalomról.

Abba még senki sem halt bele, hogy nem az övé lett az utolsó szó, vagy épp gyengének bizonyultak az érvei. Ha valamiről gondolsz valamit, akkor az a te véleményed, és mint ilyen, fontos.