Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A szégyentől való rettegés hívja életre az olyan szokásainkat, mint a maximalizmus, a mindenáron tetszeni vágyás, az önostorozás, az önszabotálás, a menekülés, a bezárkózás és az elkerülés, a túlteljesítés, az állandó irányítási vágy meg a többi. Ha gyakran folyamodsz ezekhez a viselkedési mintákhoz, tudnod kell, hogy ki ül a volán mögött. Nem más, mint a szégyen.

Andrea Owen
💍 Feleség 📚 Könyvek és olvasás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az olyan helyzetekben, amikor mélyponton vagyunk, megjelenik a félelem. Félünk, szorongunk, néha rettegünk. Ezt nem nagyon kerülhetjük el. (...) Nemegyszer a félelem az egyetlen ösztönző erő, ami kilendít bennünket abból az állapotból, amiből addig nem tudunk kikerülni, mert hatékony cselekvésre indít, és egyszer csak valahonnan megérkezik hozzá az erő is. Pál Ferenc
  2. Az ember attól fél, amit nem tud kontroll alatt tartani. És minél inkább irányítani akarunk valamit, annál jobban belefeszülünk, és annál nehezebb lesz lelazulni és rögtönözni, ha mégis kicsúszik a kezünkből a gyeplő. Mint a legtöbb félelemmel átitatott helyzetben, ebben is az önbizalom építése a legjobb megoldás. Irányításkényszer helyett megtanulni bízni magunkban, hogy ha egyszer, kétszer, háromszor sikerült, negyedszer is képesek leszünk kezelni a váratlan helyzeteket, adódjon akármi. Al Ghaoui Hesna
  3. Mindenfajta szorongásunk, félelmünk szerintem a legrejtettebben valahol egyfajta halálfélelem. De akár a halmozás, akár a kapzsiság, akár a birtoklás, akár a rohanás, akár a jelenben nem levés mind-mind valahol egy tudat alatt mozgó, erős halálfélelem, vagy legalábbis ide vezethető vissza.
  4. A szégyen a legmélyebb "negatív érzelem", aminek az elkerüléséért szinte bármit megteszünk. Sajnos a szégyentől való örökös félelmünk sokszor megakadályoz minket abban, hogy reálisan lássuk a dolgokat. Máté Gábor (orvos)
  5. Azok a szenvedélyek zsarnokoskodnak rajtunk legerősebben, melyeknek eredetét eltitkoljuk magunk előtt. Azok a leggyöngébb mozgató okaink, melyeknek természete öntudatossá vált bennünk. Oscar Wilde
  6. Mindenkiben van szégyen. Mindig van bennünk jó és rossz, sötétség és fény. Ám ha nem jutunk dûlőre a szégyenünkkel, a küzdelmeinkkel, akkor elkezdünk abban hinni, hogy valami nagy baj van velünk - hogy selejtesek vagyunk, nem elég jók -, és ami még rosszabb: eszerint is kezdünk cselekedni. Ha igazán teljes szívvel akarunk élni, ahhoz esendőnek kell lenni. Az esendőséghez pedig meg kell birkózni a szégyennel. Brené Brown
  7. A félelem (...) üzemanyagként hajt előre, vagy éppen hátra minket. (...) Igazi hajtóerő lehet, egyfajta benzin, ami sokszor váratlan tettekre késztet minket. Al Ghaoui Hesna
  8. Valahányszor csapongónak, túlterheltnek vagy stresszesnek érzed magad, netán háttérbe szorulsz, megjelenik a menekülési hajlam. A tagadás a menekülés egyik formája. Deepak Chopra
  9. A történelem már egészen felületes áttekintése bizonyítja, hogy bennünk, emberekben, megvan az elszomorító hajlam, hogy újra és újra elkövessük ugyanazokat a tévedéseket. Félünk az idegenektől, és általában mindenkitől, aki más, mint mi. Amikor megijedünk, ütni-vágni kezdünk magunk körül. Gombnyomásra hozhatók mûködésbe különféle szenvedélyeink. Carl Sagan
  10. Általában nem vagyunk a magunk ura, az elménk gyakran kalandozik olyan helyekre, ahová nem kellene, vagy sokszor nem azt teszi, amit szeretnénk. A mindfulness azonban beültet minket a volán mögé. Gelong Thubten
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat