Ara Rauch

Ha a bûntudat nem gyötör tovább, nem lesz szükséged a megbocsátásra sem.

A sors mindenkit a spirituális világ felé irányít, csak nem mindenki érti az utalásait. A spiritualitás az én értelmezésemben persze nem azt jelenti, hogy el kellene szakadni a valóságtól, és valamiféle elvont lelki-szellemi, felhők közötti világban kellene lebegni. Sőt, aki valójában spirituális, az minden szándékát és gondolatát leföldeli, azaz itt a 3D-ben fizikailag is megvalósítja, de az ehhez szükséges információkat nem a racionális elméjéből, hanem egy sokkal hitelesebb helyről, a tudata központjából, a szívéből szerzi be.

Van benned egy rész, amit átlagosnak, szürkének gondolsz, úgy tekintesz rá, és elhanyagolod. Ez lehet egy tehetség, egy tudás, valamilyen belső tartalmad. Ez a részed most szomjazik arra, hogy foglalkozz vele, hogy feléleszd, megszeretgesd, hiszen szárnyai vannak, és ha életre kelted, vele szárnyalhatsz.

Ne bocsáss meg soha. A megbocsátás azt feltételezi, hogy van egy bûn, amit elkövettek ellened, és te, mint egy nagylelkû felsőbb hatalom, megkegyelmezel neki, mintha ő alacsonyabb rendû lenne. (...) Azt célszerû tenni, hogy elengeded magadtól azt, hogy ő megsértett téged, tehát hogy te lelki sebeket szereztél tőle - ez nem megbocsátás. Azokra a tapasztalásokra mind szükséged volt, máskülönben nem gyûjtötted volna be magadnak. Ha pedig szükséged volt rájuk, akkor minek is dajkálgatni a sértettséget?

Ha évtizedekig megőrzünk egy álmot, annak nemcsak pillanatnyi, hanem egy egész életre érvényes jelentése van.

Az ember attól fél, amit nem ismer. Mihelyt a megismerés, a tudás világossága ráragyog, minden félelmetes dologról kiderül, hogy valójában egy olyan saját részünk, amivel nem akartunk szembenézni, és lenyomtuk a tudatalatti sötétjébe. Ha megtudod, megismered, hogy mi ez a szörny, ha nevén nevezed, többé nem fog ártani neked.

A halál olyan súlyos veszteség, hogy valójában sohasem lehet feldolgozni. Az emléke elhalványulhat a szeretett személynek, de a hiánya mindig megmarad.

A bent didergő éjszakát sejlő fényremény fûti át szív öröme feldereng benső béke csöndje cseng nyugalom derûje száll s angyalok ideje jár.

Bánjuk a múltat, rettegünk a jövőtől, s a kettő közt köddé válik a jelen, a vánszorgó percek száguldó évekké gyûlnek, s az idő egyenese körbejár végtelen.

Legyen veled Karácsony Angyala, legyen áldás és ünnep az Ünnep, szeretet simítsa lelkedet, mikor a csengők megcsendülnek.

A magyar nyelv nyelvtani rendszere egy speciális, összetett, kombinatív és mégis nagyon szabad, kreatív gondolkodási struktúrát feltételez, arra támaszkodik, ennek segítségével bontakozik ki, és fordítva: a gondolkodás szerteágazó lehetőséget kap a nyelvtani rendszerre alapozva, és ez oda-vissza hat egymásra. (...) A szimbólumokat, képeket és logikus fogalmakat kombinálva alkalmazzuk egy-egy kifejezésben: tehát egyszerre használjuk a jobb és a bal agyféltekénket, a kreatív és racionális féltekét.

A napok folyamán a zajló élet és Réka folytonosan mellette álló bátorítása következtében kezdett kissé megnyugodni, lelkileg megerősödni, kevesebbszer beleveszni a reményvesztettség örvényeibe. Saját maga is érezte, hogy a folytonos tevékenység kimozdítja a válságból, létrát ad a szakadékból való kimászáshoz.

Két napig szinte éjjel-nappal dolgozott, olyan különleges élvezettel, amilyet még sohasem élt át. Gyönyörûséggel áramlott a történetben, izgatottan leste a szereplőket, akik egy idő után meglepetésszerûen maguktól megmozdultak, megszólaltak, és a lelkében élő előadást hoztak létre.

Réka testében valami megnevezhetetlennek a szintje töredékmásodperc alatt a talajig zuhant. Nem tudott megszólalni, csak nézte szobormerev arccal az embert, akiben megbízott, és aki most elárulta őt.

Húszéves korában volt egy nagy szerelme, aki megcsalta, erre gyártott egy roppant tetszetős elméletet arról, hogy akkor ő most már nem szeret bele senkibe (...). Ez mûködött is egy darabig, de aztán kikezdte a lelkét az érzelemmentesség.

A teljes bőrfelületem, amivel a tested melegét, érintését, simaságát, simogatását érzékelem; és a gondolataim, amik, ha körülötted forognak, körülöttem forog a világ; elhalni és elevenen élni akarok egyszerre, eggyé válni veled, és szétárasztani magam a világban, benned. Egyszerre akarok megsemmisülni és a Minden lenni, de legjobban, leginkább a karodba, a szeretetedbe, a kettőnk szerelmébe bezárva szétragyogni a világra.

A nőnek mélyen ismernie kell azt a férfit, akit párjául választott, és ennek alapján kell bánnia azzal az érzékeny férfilelkével, mert mindig a nőtől függ a kapcsolat jövője.

Vera nem tudott lemondani álmai férfijáról, akihez örök szenvedély láncolta eloldozhatatlanul. Reményhagyottan, tétován lézengett az életében, ûr vette körül, amit csak a fájdalom és a gyûlölködés töltött ki.

Eddig úgy tekintettelek, mint egy kis fiatal, puha, gyönge állatkát, amit a tenyerem melegével védek minden rossztól, én vigyázok rá, én gondoskodom róla. Most viszont... mintha te lennél egy meleg palást, vagy sátor, vagy védelmező kupola, ami alá bebújhatok, összekuporodhatok és megnyugodhatok az oltalma melegében.

- Ez borzasztó, hogy jobban ismersz engem, mint én magamat. - Persze, hogy jobban ismerlek. Én kívülről is látlak, meg belülről is. Te csak belülről látod magadat, hiszen bent vagy.