Ara Rauch

Mire lesz ez jó? Minek ezt folytatni? Annyira nagyon különbözünk egymástól, minek a nem létező közös pontokat keresgélni, ha egyszer nincsenek? De vannak, tette hozzá igazságosan. Volt már egy-két pillanat, amikor összecsengett a lelkünk.

Kínálj meg mindenkit a sütivel, akit ismersz, (...) azokat is, különösen azokat, akikről úgy érzed, hogy nincsenek jóban veled. Tudod, mi ez: szeretetsütemény. Minél széjjelebb szórod azt az energiát, ami ebben rezeg, annál nagyobb védelmező kupolát borít föléd.

Mama minden évben készített ilyen mézeskalácsot, több száz darabot, tojásfehérjébe kevert porcukorral kicirkalmazva, mákkal, kókusszal, több színû cukorgyönggyel díszítve. (...) A lényeg viszont nemcsak a sokféleség és a díszítésbeli változatosság volt, hanem a hatása. Aki rácsodálkozott ezekre a süteményekre, valami melegség, karácsonyi hangulat, békesség járta át, és a késztetés arra, hogy ő is hozzájáruljon valamivel az ünnephez.

Az utóbbi időben kezdte hozzászoktatni magát, hogy akihez csak lehetett, beszélgetés közben hozzáért, lehetőleg úgy, hogy véletlennek tûnjön. Érezte, hogy az érintéssel valamit átad a másik embernek, valami nem könnyen megnevezhető dolgot, aminek következtében a kapcsolat megváltozik közöttük: mélyebb, meghittebb, valódibb lesz.

Egy mosoly, amit kéretlenül, önzetlenül adnak, megváltoztathatja a napodat. Akár az egész életedet is.

Késztetés kifelé, felfelé, serkentés, hasadás, tágulás. Bármi vár, kezdődik. Indulás.

Bukások, csalódások hullámain hintáztatnak az illúziók, ám szilárd talajt teremtek, amint kijelentem: én vagyok.

Suttogod szép szavaid, szédület árja sodor, sziszegve lobban a láng.

Láttál már virágzó vadgesztenyefát? (...) Durva kérge alatt áramlik az élet, dobbanva zúdul a Földanya vére, vele árad fel törzsemben a lélek, kiterjed a fa fenséges békéje.

Szereteted izzó örvény, érintésed megnyugvás, hûs lehelet, hullámpermet, gyengéd erő.

Drámák, színjátékok, harcok, versengés, erőfeszítések, berántanak, megpörgetnek, féktelen körhinta az élet. (...) Van-e mód szabadon kiszállni, míg vadul száguld a hinta, vagy bárgyún várjuk a halált, mely lecsap és megállítja?

Senki sem vagyok, semmim sincs, testem szûk, szoros fantombilincs, viharvert gúnyám feslésein átütnek vérző, mély sebeim.

Huncut az élet, azt hiszed: büntet, azt hiszed: balsors, azt hiszed: úgy fáj, holott a lényeg rejtve marad, mert nem veszed észre: próba az akadály.

Ha lehámozod a rétegeidet, ön-MAG-odat megtalálod. S ebből a magból, MAGadból bomlik ki virág-világod.

Fenyőfánk díszeit angyalkák rezgetik illatok lelke leng tekintet elmereng

A gondolat: az elme mentális terméke, illúzió.

A legtöbb embernek vannak megérzései, intuíciói, de ezeket nem tartja lényegesnek, "nem hisz bennük" (amúgy nincs szükség hitre, hanem nyitottságra és tapasztalásra van szükség), így az az ajándék, amire szert tehetne általuk, elszáll a semmibe. Ha ezeket a bizonytalan, misztikus sejtéseket kibontjuk a ködből, és tiszta, éles fényben rájuk nézve konkretizáljuk, akkor a tudatosságunkat kiterjesztjük egy olyan területre, ahonnan olyan segítséget kaphatunk a mindennapokban, mint semmi mástól.

Senki sem fogja helyetted a saját érzéseidet megfogalmazni, ebben legfeljebb egy szinonimaszótár segíthet - pontosan a megfogalmazás az, amivel a tapasztalást a magadévá teszed.

Az elvárások és az akarat az elme tevékenysége, és a megismeréshez nem szükségesek, sőt, akadályoznak benne.

Az utálkozás, az ellenérzések, az irónia és a közöny, a leereszkedő hozzáállás, a sajnálat, a türelmetlenség - és még sorolhatnám - a dualitáshoz tartoznak, szétszakadást, idegenséget eredményeznek, eggyé válást nem. Az eggyé válás: maga a szeretet.