Arisztotelész

Lelki alkatnak viszont azt nevezem, aminek folytán az érzelmekkel szemben helyesen vagy helytelenül viselkedünk; például a haragot illetőleg: ha túlságosan hevesek vagy túlságosan lanyhák vagyunk, akkor helytelenül viselkedünk. Ha ellenben megtartjuk a középutat, akkor helyesen.

A költészet inkább a született tehetség, mint a megszállottság dolga.

Minden egyes erkölcsi jellemvonás valamiképpen a természetből fakadóan van meg valakiben; születésünk pillanatától kezdve igazságosak, mértékletesek és bátrak vagyunk, s egyéb jó tulajdonság is megvan bennünk.

A túlzás és a hiányosság egyaránt ártalmára van a helyes állapotnak, a középhatár megtartása viszont megőrzi azt.

A leggonoszabb ember kétségkívül az, aki magának is, másnak is rosszat tesz; a legjobb viszont nem az, aki az erényt csak önmagával, hanem aki mással szemben is gyakorolja; ez az igazi nehéz feladat.

Saját magunk megismerése a bölcsesség kezdete.

Okos ember a fájdalomtól mentességet, nem a gyönyört keresi.

Akiknek tapasztalatuk van, sokkal inkább sikert aratnak, mint akiknek jó elméleti tudásuk van, de nincsen tapasztalatuk.

A tapasztalat emberei (...) tudják a micsodát, de nem tudják a miértet, - az elméleti tudósok pedig a miértnek és az oknak ismerői. Ezért tartjuk a tervező építészeket is szakkérdésekben értékesebbeknek és a kőmûveseknél tudósabbaknak és bölcsebbeknek, mert ők tudják az okait is mindannak, amit alkotnak. A munkások azonban úgy tesznek, mint némely élettelen dolog: megtesznek, létrehoznak valamit, de nem tudják, hogy mit, - úgy, ahogy éget pl. a tûz.

Általában annak, hogy tud-e valaki vagy sem, a tanítani tudás a jele.

Minden embernek természete, hogy törekszik a tudásra.

Bármely szerszámnál többet érő szerszám minden alárendelt kisegítő személy.

Az élet cselekvés, nem pedig munkálkodás.

Mindjárt születése pillanatában különválik az alárendelt elem a vezetőtől.

Az egészség nélkülözhetetlen feltételei és maga az egészség nem azonosak.

Fölösleges minden véleményt megvizsgálni (...), hiszen sok olyan dolog ötlik fel a gyermekekben, a betegekben és a gyengeelméjûekben, amelyen egyetlen épeszû ember sem töpreng. Ezekben a dolgokban nem is érvelésre van szükség, hanem a gyermekeknek például arra, hogy elérjék azt az életkort, amikor megváltozik a véleményük, a többieknek meg orvosi vagy állami szerre, amely a javulásukat szolgálja.

A sokaság szinte mindenről, de leginkább a boldogságról meggondolatlanul beszél.

Csupán a bölcsek véleményét kell megvizsgálnunk, mert a többiekkel, akiknek érveik nincsenek, csupán érzelmeik vannak, lehetetlenség érvelő beszélgetést folytatni.

Minden emberben van valami, ami rokon az igazsággal.

A felismerés nemcsak a bölcsek számára gyönyörûség, hanem a többiek számára is - csak éppen kisebb mértékben.