Arisztotelész

A költőnek inkább a történet, mint a versforma mesterének kell lennie.

A bölcs mindent tud, már amennyire lehetséges, anélkül azonban, hogy az egyes esetekről mindről tudna.

A bölcsnek nem kapnia, hanem adnia kell a parancsot, s nem ő tartozik másnak engedelmeskedni, hanem őt kell követni a kevésbé bölcsnek.

Aki a tudást a tudás kedvéért választja, az főképp azt fogja választani, amelyik leginkább mondható tudománynak.

A boldogság (...) a legjelentősebb és a legkiválóbb az emberi javak között.

Az értelem nem parancsolja azt, hogy a rendkívül nagy, a pusztulásunkat okozó fájdalmakkal szemben is helytálljunk, hacsak nem valami erkölcsileg szép dologról van szó. Eszerint a vakmerő az ilyenekkel szemben akkor is merészen helytáll, ha az értelem nem tanácsolja, a gyáva meg akkor sem, ha tanácsolja az értelem, a bátor pedig csupán akkor, amikor az értelem tanácsolja neki.

Ha valaki azt kívánja elérni, hogy az emberek ne jogtalankodjanak, elegendő, ha barátságot teremt közöttük, igaz barátok ugyanis nem jogtalankodnak egymással. De akkor sem jogtalankodnak egymással az emberek, ha igazságosak. Az igazságosság és a barátság tehát vagy azonosak, vagy igen szoros kapcsolatban állnak egymással.

Anélkül, hogy próbára tettük volna, senki sem barátunk, de akkor sem, ha egy nap óta az.

Hogy (...) a tudománynak nem alkotás a célja, az kiviláglik már a legrégibb bölcselkedők példájából. Az emberek ugyanis most is, meg régen is a csodálkozás következtében kezdtek filozofálni.

Sok dologban rabszolga az emberi természet.

A jónak az ellenkezője is megvan a természetben, mert nemcsak rend és szépség, hanem rendetlenség és rútság is van ott, és pedig a jónál több a rossz és a szépnél több a rút.

Az igazság kutatása egyrészt nehéz, másrészt meg könnyû. Jele ennek, hogy bár senki sem ragadhatja azt meg méltóképpen, nem is tévesztheti el teljesen, hanem ki-ki tud valami helyeset mondani, ami a dolog természetének megfelel.

Ha (...) az egyes ember semmivel vagy csak nagyon kevéssel járul is hozzá az igazsághoz, valamennyiök összefogásából mégis egy csomó tudás születik meg.

Az igazságot (...) nem tudhatjuk az oknak ismerete nélkül.

Az olyan, akinek számára semmi sem félelmetes, nem bátor, mert akkor lehetne bátor a kő is, meg a többi élettelen tárgy is. Szükséges tehát, hogy a bátor ember érezzen ugyan félelmet, de ennek ellenére megállja a helyét.

Az egészség egyetlen, a betegség meg sokféle.

A hasznos barát nem ismerszik meg gyorsan, a kellemes már inkább.

Az emberek (...) hasonlítanak a borokhoz és az ételekhez. Ezek közül is a kellemest gyorsan megismerjük, ám egy idő múlva ez már kellemetlen és nem édes a számunkra; az emberek esetében ugyanígy van ez. Azt ugyanis, hogy valami feltétlenül kellemes, a végén és egy idő múlva kell meghatározni.

Hitvány emberek is lehetnek kellemesek egymás számára, persze nem mint hitvány vagy közömbös tulajdonságú emberek, hanem például ha mindkettő zenész, vagy az egyik zenekedvelő, a másik meg zenész. És ilyenformán minden emberben van valami jó, ami összekapcsolja őket.

Annál jobb a munka, minél különb az, aki végezte.