Arthur Koestler

Az ember nem indulhat el légüres térből; egy új elképzelés csak valamely meglévő vonatkoztatási környezethez képest körvonalazható.

Ha a tanulás és a tudás lényege, hogy az ember saját magában az univerzum magánhasználatú modelljét építi fel, akkor ez a modell semmiképpen nem tartalmazhatja az ember saját tökéletes modelljét, mert utóbbi mindig egy lépéssel le van maradva a mögött a folyamat mögött, amelyet a feltételezés szerint képvisel.

Az evolúció felfogható úgy is, mint vakvágányok, zsákutcák labirintusa, és semmiképpen sem tartható képtelennek az a feltételezés, hogy az ember eleve adott poggyászában - noha tartalma minden más teremtményénél összehasonlíthatatlanul színesebb és gazdagabb - rejtőznek bizonyos, az önrombolás, önpusztítás irányában ható hibák, tévedések is.

Az ember tragédiája nem vadságában és kegyetlenségében, hanem a téveszmék, illúziók és káprázatok iránti fogékonyságában áll.

Egy-egy felfedezés igazolása, egy-egy felismerés helyességének bizonyítása mindig a nagy pillanat után következik; maga a kreatív aktus mind a tudós, mind pedig a mûvész számára fejesugrás a sötétségbe, ahol mindkettejüket saját, a legkevésbé sem csalhatatlan megérzései vezetik.

Oda jutott a világ, hogy szemben áll egymással okosság és tisztesség, és aki az egyiket választja, annak le kell mondania a másikról. Nem vezet az semmi jóra, ha valaki olyan nagyon sokat töri a fejét. Mert meg vagyon írva, hogy "Hanem a ti beszédetek légyen, úgy, úgy; nem, nem; ennek felette valami esik, az a gonosztól vagyon." (...) Így van ez; vagy okos az ember, vagy tisztességes; a kettő együtt nem megy.

A történelem arra is megtanított bennünket, hogy a hazugságok gyakran jobban szolgálják az ügyet, mint az igazság. Az ember ugyanis rest, és mindig negyven esztendeig tévelyeg előbb a sivatagban, amíg megteszi a soron következő lépést fejlődésének útján. Fenyegetésekkel és ígéretekkel lehet csak kivezetni a pusztából, s közben képzelt veszedelmekkel kell riogatni és nemkülönben képzeletbeli jutalmakkal kecsegtetni; meg ne pihenjen félúton, s letérve az igaz útról az aranyborjút imádja leborulva.

A hit csodálatos dolog; nem csak arra képes, hogy hegyeket mozdítson meg, de még arról is meg tud győzni, hogy a hering egy versenyló.

Minden nagy találmány, minden nagy mû annak az eredménye, hogy a gondolatok és a tettek felszabadulnak a rutin zsarnoksága alól.

Én már nem hiszek a magam csalhatatlanságában. Ezért vagyok én elveszett ember.

A történelem inkább madárbél-jóslás, semmint igazi tudomány.

A történelem (...) nem ismer fenntartásokat és tétovázást. Rendíthetetlenül és tévedhetetlen biztonsággal halad végső célja felé. És medrének minden kanyarulatában lerakja partjain a kimosott iszapot meg a sodrában vízbe fúltak tetemeit... A történelem sohasem téveszt utat. És sohasem hibázik.

A végső igazság mindaddig, amíg be nem igazolódik, mindig hamisságnak tetszik.

A tiszta ész (...) magában, meglehet, rossz iránytû, amely, ha csak erre hagyatkozik a hajós, olyan tekervényes utakra csalja, hogy a cél végül is elvész előle a ködben.

A történelem pulzusa lassan ver; az ember években méri az idő múlását, a történelem nemzedékekben.

Új szokást felvenni könnyû, egy régi szokással felhagyni viszont hősies teljesítmény.

A kreativitás olyan tanulási folyamat, amelyben a tanár és a diák ugyanaz a személy.