Ugrás a tartalomra
Az ember tragédiája nem vadságában és kegyetlenségében, hanem a téveszmék, illúziók és káprázatok iránti fogékonyságában áll.
Kapcsolódó idézetek
-
A nagy események, nagy tragédiák nem az egyén életében játszódnak le, hanem az emberiségében.
Thury Zsuzsa
-
Az emberi érintkezésben a tragédia nem akkor kezdődik, amikor a szavakat félreértik, hanem amikor a csöndet nem értik meg.
Henry David Thoreau
-
Miközben ilyen vagy olyan módon mindenki boldog akar lenni, nagy különbség van a törekvés és az eredmény között. Ez az emberi lények tragédiája. Félünk a szenvedéstől, mégis afelé rohanunk. Boldogságot akarunk, de elfordulunk tőle. Sokszor épp azok az eszközök, amelyek a szenvedést hivatottak enyhíteni, csak olajat jelentenek a szenvedés tüzére. Hogyan lehetséges ilyen tévítélet? Úgy, hogy össze vagyunk zavarodva, miként kezdjünk neki. Önmagunkon kívül keressük a boldogságot, miközben az alapvetően egy belső létállapot. Ha külső körülmény lenne, örökké elérhetetlen lenne a számunkra. A vágyaink korlátlanok, a világ fölötti uralmunk pedig korlátolt, átmeneti, és meglehetősen gyakran illuzórikus.
Matthieu Ricard
-
Az embert nem a fájdalmak ölik meg, hanem a remények, amelyekben csalódott.
Honoré de Balzac
-
Az ember természetét átalakítják a tragédiák. A jellemét is. Aztán egy idő után észrevétlenül megváltoznak az igényei. Azzal együtt a céljai, vágyai. Megváltoztam én is.
Berkesi András
-
Az öregkor tragédiája nem az öregség, hanem a fiatalság.
Oscar Wilde
-
Nem a gonoszság, hanem éppen a jobb iránti vágy vezérli gyakran a tévelygők lépteit. Nem a gonoszság, hanem a jóság kísérti meg gyakran a gondolkodáshoz nem szokott, érző embert.
Theodore Dreiser
-
A tragédia eszköz az élőknek, hogy bölcsességet nyerjenek, nem pedig vezérfonal, hogy aszerint éljenek.
Robert Francis Kennedy
-
A tragédiának nincs szüksége vérre és halálra. Elég, ha mindent átitat az az eluraló szomorúság, miben a tragédia kedvét leli.
Jean Racine
-
A modern ember nem szeret, hanem menekvést keres a szerelemben: nem remél, hanem menekvést keres a reményben: nem hisz, hanem dogmákba menekül.
Nicolás Gómez Dávila