Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Szerző
B. Traven
Egy megtörtént tényen, ha már a résztvevők és közelállók mint megváltoztathatatlant ismerik el, megtörnek a kétértelmû szavak, mert haszontalanok, tartalmatlanok és hatástalanok.
A félmûvelt és kevéssé intelligens embernek imádkozásra van szüksége, hogy önmagát kívánalmaira összpontosítsa. És ezért egészen mindegy, mihez fohászkodik, mert nem az ima, hanem a bensőséges vágyódás hozza közelebb az áhított dolgot.
Az ember kívánsága nem mindig teljesedik, és nagyon ritkán teljesül úgy, ahogyan kívánjuk. De ha nagyon komolyan vágyódunk valamire, akkor az sokkal közelebb kerül, és elérhető közelségben már sokkal könnyebben megszerezhető és megtartható, mint ha valamit csak fél szívvel vagy egyáltalán nem kívánunk.
Kényelmesebb az istenekhez és istennőkhöz fohászkodni, mint saját magunknak fáradozni az óhajtott dolog megszerzésén, akár munkával, akár pedig a kínálkozó körülmények okos és értelmes felhasználásával.
Ha egy ember nem ismerhető meg mûvei által, akkor vagy ő nem ér valami sokat, vagy a mûvei.
Ne könyörögj a csillagokhoz, ha nyugalmat és békét kívánsz. Amit nem hordasz önmagadban, azt mi nem tudjuk megadni neked!
Ha a körülmények változnak, az igazság is változik. Nincsen olyan igazságtalanság, amely valaha igazság ne lett volna.
Ha egyszer majd rájövünk, hogy az életünkben mi a képzelődés és mi a valóság, egész biztos, nagyon különös dolgokat fogunk tanulni, és egész más szemszögből fogjuk nézni a világot.
A hit arannyal telíti az üres zsákot.
Ha az embernek túlságosan jól megy a sora, és jól érzi magát, szeretné, ha még jobb volna. Az emberiség átka lett, hogy sohasem lehet teljesen elégedett, és mindig a még tökéletesebb boldogságot hajszolja.
A dolgok az életben nem (...) egyszerûek. Csak ritkán alakulnak aszerint, hogy az ember mit szeret és mit nem. Nem a sziklák szabják meg az élet folyásának irányát és módját, hanem az apró kavicsok meg a homok.
Az ember nem zuhanhat olyan mélyre, hogy ne zuhanhatna még mélyebbre is, nem tûrhet olyan elviselhetetlent, hogy ne tudna elviselni még súlyosabbat is.
Egy jól irányzott ökölcsapás sokszor hasznosabb, mint egy hosszú sztrájk. Mit bánja azt a munkás, hogy durvának nevezik?