Ugrás a tartalomra
Kényelmesebb az istenekhez és istennőkhöz fohászkodni, mint saját magunknak fáradozni az óhajtott dolog megszerzésén, akár munkával, akár pedig a kínálkozó körülmények okos és értelmes felhasználásával.
Kapcsolódó idézetek
-
A félmûvelt és kevéssé intelligens embernek imádkozásra van szüksége, hogy önmagát kívánalmaira összpontosítsa. És ezért egészen mindegy, mihez fohászkodik, mert nem az ima, hanem a bensőséges vágyódás hozza közelebb az áhított dolgot.
B. Traven
-
Jobb, ha nem azért imádkozunk, hogy könnyebb terheket kelljen hordoznunk, hanem azért, hogy legyünk erősebbek az elviseléséhez.
-
Ne boldogságot kérj Istentől, hanem azt, hogy okosan használhass. S hiszem, hogy akkor a boldogság megjön magától.
Robert Baden-Powell
-
Úgy kell imádkoznunk, mintha minden Istentől függene, és úgy dolgozni, mintha minden tőlünk függne.
Szent Ágoston
-
Aki Istenről gondolkodik, imádkozik. Aki alkotásait csodálja, imádkozik. Aki bizalommal néz az égre, imádkozik. És legjobban imádkozunk akkor, mikor Istenre való gondolással segítünk embertársainkon.
Gárdonyi Géza
-
Csak csalódást okozunk magunknak, ha képtelen dolgok után sóvárgunk. Jobb olyan kívánságokra fordítani az erőnket, amik elérhetők és megvalósíthatók.
-
Jobb ésszerû cselekvésben szerencsétlennek, mint értelmetlenben szerencsésnek lenni.
Epikurosz
-
Annyira könnyû hazudni. És még rosszabb, ahogy azokhoz a hazugságokhoz ragaszkodunk. Illúzióért könyörgünk, hogy ne kelljen szembenéznünk az igazsággal, és ne kelljen egyedül éreznünk magunkat.
Karen Marie Moning
-
Az emberek csak azért imádkoznak, hogy nekik jobb legyen, és a másvilágon, ami (...) nem is létezik, el ne kárhozzanak? Nem volna jobb a jót önmagáért, és nem a vallás kényszere és félelme alatt cselekedni?
Gerlóczy Márton
-
Sokkal kellemesebb, ha magunk választunk, mint ha minket választanak, ahogy hálát ébreszteni is kellemesebb, mint azt érezni.
Jane Austen