A félmûvelt és kevéssé intelligens embernek imádkozásra van szüksége, hogy önmagát kívánalmaira összpontosítsa. És ezért egészen mindegy, mihez fohászkodik, mert nem az ima, hanem a bensőséges vágyódás hozza közelebb az áhított dolgot.

Kapcsolódó idézetek

1. Az ember kívánsága nem mindig teljesedik, és nagyon ritkán teljesül úgy, ahogyan kívánjuk. De ha nagyon komolyan vágyódunk valamire, akkor az sokkal közelebb kerül, és elérhető közelségben már sokkal könnyebben megszerezhető és megtartható, mint ha valamit csak fél szívvel vagy egyáltalán nem kívánunk. B. Traven
2. Kényelmesebb az istenekhez és istennőkhöz fohászkodni, mint saját magunknak fáradozni az óhajtott dolog megszerzésén, akár munkával, akár pedig a kínálkozó körülmények okos és értelmes felhasználásával. B. Traven
3. Ha az ember valamit szenvedélyesen kíván, vagy csak egy kicsit határozott vágyódás él benne utána, annyira "elhomályosul" ítélőképessége, hogy nem is sejti, mennyire ámítja önmagát. Széchenyi István
4. Az ima ne kérések sora legyen, hanem alkalom a megértésre! Imádkozás közben lelkünket kitárva várunk arra, hogy valaki gondolatokat suttoghasson a fülünkbe. Ez a valaki Isten.
5. Az ima köszönet és kérés, hála és könyörgés. Nem úgy néz ki a világ, mintha az imák meghallgattatnának, mintha meghallgattattak volna. Nemigen imádkoznék, ha hinnék is.
6. Meg kell fordítani a fohász tartalmát. "Uram, hadd legyek az, ami akarok" - gyerekes kérés, komolytalan. Hanem "Uram, szeressek az lenni, de legteljesebben, ami éppen vagyok." Jókai Anna
7. Az elhadart imádság nem sokat ér. Amit ajkad mond, azt érezze szíved is. Csak a szívből fakadt ima nyer meghallgatást.
8. Az embereknek nem imákra van szükségük (...), hanem arra, hogy valaki elvégezze a felmerülő feladatokat. Terry Pratchett
9. Az ima intelligenciák találkozása. Nem személyes kérések alkalma, hanem a spirituális és bensőséges összekapcsolódásé, amikor a bennünk élő lélek és lényünk legmélyebb és legbensőbb része szent, őszinte és szívből jövő módon szól Istenhez, kifejezve szívünk és elménk legmélyebb kívánságait.
10. Az olyan ember, akinek a vallással kapcsolatban kihagy az értelme, aki a vallást kiveszi az előrehaladó fejlődés törvényei alól, aki a vallást nem vonja gondolkodása és kutatása körébe, akik hitét, vallásosságát felmentettnek véli a mûvelődés szükséglete alól: az ilyen ember, ha különben még oly mûvelt és tanult is, félmûvelt, félember. Ludwig Feuerbach