Balla D. Károly

Átvilágol minden rácson a gyertyafényû szép fehér Karácsony... És elfelejted: várnak penge-élek, megbúvó vermek, buktató veszélyek.

Negativált én-tudatommal önnön ellentétembe vagyok zárva minden testvérem kívülrekedt megannyi apátlan-anyátlan árva.

Ideje lenne egyszer már gyûlölni a szépet minden igen helyett kimondani a lázadó nemet és kikiáltani a fikció teljes jogát minden kifundált ráció felett.

Csak most tanulom olvasni a hom- lokomba vésett hieroglifákat. Töprengő agyam egyre jobban fárad, s butít a káosz, amelyben itt lakom.

Már a "semmi sem a régi" sem a régi.

Annál, ha a hatalom ökle rád sújt, csak egy rosszabb történhet veled: ha tenyerére ültet.

Mocskos poharakba nem érdemes tiszta vizet önteni.

Az ördög nem alszik, csak relaxál.

Azért tanulunk egész életünkben, hogy minél okosabban haljunk meg.

Kétszer nem fulladhatsz bele ugyanabba a folyóba.

Minél több könyvet olvasol el, annál kevésbé bízhatsz abban, hogy valami újat még megtudhatsz a világról.

Kedvemre van a magam-torzította világ.

A magány belvizei lecsapolhatatlanok.

Ha még soha nem sértetted vérig a legjobb barátodat, akkor nem a legjobb barátod.

Buborék-világban élünk s a hártyák mezején negatívba mártják magukat a semmik: káosz ez a rend - gömbről gömbre csúszó idő-kéreg - s a körkörös burkokon kereng kereng a szerkesztetlen lényeg.

Csak halálom pillanatában látom meg egyetlen villanásra az élet valódi arcát.

A magadértés versenyén neked jut a legutolsó hely.

Hogy szép magaddá válj, előbb viselned kell mások rút mezét.

Az időnek nincs lábnyoma. Jelet te hagysz a járt időben.

Az állítás, hogy a szenvedés nemesít, ugyancsak inkább hangzik egy hamis felfogás önigazolásának, mint ésszerû állításnak - mert lehet ugyan, hogy akad, akiben a kín és a fájdalom magasztos érzéseket és gondolatokat képes kelteni, mégis többen lehetnek, akiket a szenvedés tönkretesz, megaláz, emberi mivoltukból kiforgat.