Balla Gergely

Minél nagyobb helyekre jutunk el, annál nagyobb a szakadék a zenei tudás és az elért eredmény között.

A Nap akkor nyugszik, mikor delel ki születik, már úton van innen el.

Nem nyílnak befelé ablakok kérlek, magamra hagyjatok partért kiáltó víz vagyok a mélybe lehúznak vad habok nem nyílnak kifelé ablakok már nálad van, mit adhatok.

Az ûrbe tátogok, vak vagyok de sötétet ásnak a csillagok kérlek, magamra hagyjatok nem eső ez, csak a tenger dadog.

Most vakon magamba ütközöm ezenkívül magamhoz nincs közöm gyanakvó csillag égetett csak arcom volt a víz felett.

Most kezed kezemben megpihen csak sodródunk, közös rezgés a semmiben látlak - pupillám megremeg a fény fotoncsöndben lebeg.

Nézd, ahogy hull a levél, aztán földet talál, ez is csak sejthalál. Nézd, ahogy rozsdás avarban sétál a nyár, ez is csak sejthalál. Nézd, mi is elmúlunk majd, és ez jól van talán, ez is csak sejthalál.

Nem beszélem nyelved, de beszélek emberül követ kötök köré, az elme elmerül most szembenézek azzal, mit találok legbelül.

Legbelül az idő, tér és gondolat most szárny nélkül repül alámerül bennem, és nézi, hogy a mélypont ünnepséget ül.