Beton.Hofi

Az élet a tenyerére emel, ha kitartasz magad mellett.

Amerre én járok, arra bámul a világ, Vakok között állok, és elárul, aki lát, Irigylik a semmit meg a papírkoronát.

A posztmodern olyan, mint az afterparty egy autóverseny után, ahol megváltozik a dinamika, és aki utolsó lett, az is jól érvényesülhet. Most az összes mûfaj és zenei korszak összeér egy nagy buliban, keverednek a klikkek, és ezt imádom. Lehet, nem születnek már új mûfajok, de a korábbiak frigyeiből egyedi permutációk igen. Aki ebben a kreatív szabadságban nem látja a szépséget, az vagy dacol, vagy frusztrált és provokál.

Tízből kilenc embernek ismerős az érzés, amikor a generációs szakadék miatt nem tud beszélni bizonyos problémákról a szüleivel, közben meg a szeretet így is mûködik. A verbalitás felett áll, és ez szép.

A magyar könnyûzene olyan, mint egy chipses zacskó: nagynak tûnik a csomag, de a 80%-a gáz.