Blaise Pascal

Hálásaknak kell lennünk azok iránt, kik fölfedik tökéletlenségeinket. Ha tökéletlenségeink nem is tûnnek el ezáltal, mert hiszen igen sok van bennünk, mégis e tökéletlenségek - miután megismertük őket - kezdenek alkalmatlankodni szellemünknek, felserkentik lelkiismeretünket és iparkodunk megjavulni és hibáinktól megszabadulni.

Gyönyörûség vihar hányta hajón ülni, abban a bizonyos tudatban, hogy nem pusztul el. Az Egyházat háborgató üldözések ilyen viharhoz hasonlítanak.

Állapítsuk meg: "Vagy van Isten, vagy nincs." Mármost melyik felfogás mellé álljunk? Az ész ebben nem dönthet: végtelen káosz választ el bennünket. E végtelen távolság legvégén szerencsejáték folyik, s az eredmény fej vagy írás lesz. (...) Mérlegeljük, mit nyerhet vagy veszíthet, ha fejre, vagyis arra fogad, hogy van Isten. Értékeljük ezt a két eshetőséget: ha nyer, mindent megnyer; ha veszít, semmit sem veszít. Fogadjon hát habozás nélkül arra, hogy van.

Ha valamely kérdésben nem látunk világosan, jó, ha van valami közös tévedés, amelyet mindenki elfogad.

Minden nyomorúságunk annak tudható be, hogy képtelenek vagyunk csendben, egymagunkban ücsörögni egy szobában.

A külső dolgok tudománya sohasem nyújt vigasztalást erkölcsi tudatlanságomra szomorúságom idején; de az erkölcsök tudománya mindenkor megvigasztal a külső dolgokban való tudatlanságomért.

Minden képzeletet felülmúl, amit Isten életünk törött darabkáiból tud alkotni, ha teljesen rábízzuk azokat.

- Lehetetlennek tartja, hogy Isten végtelen, hogy nincsenek részei? - Igen. - Akkor most mutatok magának valamit, ami végtelen, és ugyanakkor oszthatatlan. Egy olyan pont, amely mindenütt végtelen sebességgel mozog; ez a pont ugyanis mindenütt egy, de mindenütt oszthatatlan egészként van jelen. Ez az imént maga által lehetetlennek vélt természetes tény legyen annak a bizonyítéka, hogy létezhetnek más hasonlók is, csak még nem ismeri őket. Ne azt a következtetést vonja hát le tanulmányaiból, hogy nincs több tanulnivalója; hanem azt, hogy még végtelen sokat kell megtudnia. A végtelen mozgás, a mindent betöltő pont, a nyugalom mozzanata: oszthatatlan és végtelen, mennyiség nélküli végtelen.

Egész életünk azon fordul meg, vajon megismerjük, halhatatlan vagy halandó-e a lelkünk. Kétségtelen, hogy aszerint, vajon halandó a lélek, vagy halhatatlan, tökéletesen különbözőnek kell lennie az erkölcsnek is.

Milyen meggondolásból állítják, hogy nem támadhatunk fel? Mi nehezebb: megszületni, vagy feltámadni; az, hogy ami sohasem volt, legyen, vagy hogy továbbra is legyen, ami egyszer már volt? Nehezebb-e vajon életre születni, mint az életbe visszatérni? A megszokás miatt az egyiket könnyûnek, a megszokás hiánya miatt a másikat lehetetlennek tartjuk.

Ahogy Isten mûvei beszédesek azok számára, akik ismerik, és megnyílnak azok számára, akik szeretik, ugyanúgy rejtve marad azok számára, akik nem keresik, és nem ismerik Õt.

Temérdek vallást látok (...) a világ különböző országaiban és minden időkben, de egyikük sem mondhat magáénak olyan erkölcsöt, amely kedvemre való, sem olyan benső bizonyítékokat, amelyek végleg meggyőznének. (...) Ám amikor így elgondolkozom az erkölcsök és a hitek e mindenkori szeszélyes és furcsa tarkaságáról, a világ egyik szegletében egy különös, minden más néptől elkülönülő, mindegyiknél ősibb népet látok, amelynek a története sok-sok évszázaddal régibb az általunk ismert legrégibbekénél. És azt látom, hogy e nagy és sok lelket számláló, egyetlen őstől származó nép egy Istent imád, és olyan törvény szerint él, amelyet Istentől eredeztet.

Akik megszokták, hogy megérzésükre hallgatva ítélnek, nem értenek semmit a következtetést igénylő dolgokhoz, mert egy csapásra szeretnének mélyükre hatolni, ahhoz azonban nincsenek hozzászokva, hogy megkeressék a törvényeket. Azok viszont, akik törvényekből kiindulva okoskodnak, ahhoz nem értenek, ami a megérzés körébe tartozik, mert ilyenkor is törvényeket keresnek, és képtelenek egyetlen pillantással mindent átfogni.

Mitől van az, hogy a sánta ember nem bosszant fel bennünket, holott a sántító elme felingerel? Azért, mert a sánta ember elismeri, hogy mi járunk egyenesen, a sántikáló észjárás viszont azt állítja, hogy mi sántítunk; különben szánakoznánk, nem pedig bosszankodnánk rajta.

A nagyoknak és a kicsiknek egyformák a betegségeik, a bosszúságaik és a szenvedélyeik: de míg az egyik a kerék peremén, addig a másik a kerékagy közelében ül, ezért ugyanaz a mozgás kevésbé rázza.

Vannak, akik helyes következtetéseket vonnak le a csekély számú alaptételből, ez az egyik fajtája a helyes gondolkodásnak.

Nincs semmi, amit ne tudnánk természetünkké tenni: nincs semmi, amit ne tudnánk elveszíteni.

Az igazságosság és az igazság roppant finom két pont, eszközeink túlságosan tompák hozzá, hogy hibátlanul rájuk tudjunk velük tapintani.

Ha az ember elsőül önmagát tanulmányozná, rájönne, mennyire képtelen önmagán túljutni.

Az ember nem egyéb, csak egy halom tévedés, tehetetlen a kegyelem nélkül. Semmi sem mutatja meg neki az igazat, minden becsapja. Az igazság két fő oszlopa, az értelem és az érzékek, kölcsönösen becsapják egymást.