Boleslaw Prus

Az emberek mindig szomorkodnak vagy örülnek, s nincsen olyan óra, amikor valaki ne nevetne vagy ne sóhajtana. A történelem egész folyása pedig azon alapszik, hogy ha az emberek között több az öröm, akkor azt mondjuk: az állam virágzik, ha pedig sûrûbben hull a könny, akkor hanyatlik.

Ha jól meg akarsz ismerni valamit, ne bízd magad csak a magad szemének tanúságára, hanem mások szemének a segítségét is szerezd meg.

A szerelemnek szabadság kell, időre van szüksége, hogy legszebb virága kifeseljék.

Az élvezetek olyanok, mint a hullámok és a hegycsúcsok, a szenvedések pedig, akár a mély szakadékok, s csak mindezek együttesen teszik széppé az életet, mert csipkéződik, akár a keleti hegyek láncolata, amelyet annyira megcsodálunk.

Egyetlen csata százszor jobban kinyitja az ember szemét, mint több évtizedes békés, csendes kormányzás.

Az élettelen tárgyaknak az árnya nem élettelen, az árnyukban van élet: mozognak, egyik helyről a másikra mennek.

Minden csak hiábavalóság, por, vagy még annál is rosszabb: káprázat. Csak egyetlen nagy, valóságos dolog van a világon: a halál.

A világ olyan, mint egy mûkedvelő színház, ott nem illik a főszerepeket elkapkodni, az alantasabbakat pedig lenézni. Egyébként minden szerep jó, ha az ember mûvésziesen játssza, és nem veszi túlságosan komolyan.

Az ember olyan, mint a falevél, az őszi szél kénye-kedve szerint viszi, ahová akarja. Ha a gyepre ejti, ott marad, ha meg a sárba dobja - ott ragad.

A társadalom olyan, mint a forrásban levő víz, ami tegnap alul volt, az ma már fölfelé emelkedik.

Minden lányok között, kik a Nílus tükrében nézegetik magukat, te vagy a legeslegszebb. Feketébb a te hajad, mint a holló szárnya, szemed szelídebben néz, mint a szarvastehén szeme, mikor kicsiny borja után vágyódik. Termeted olyan, mint a sudár pálma, és a lótusz irigyeli a te szépséged.

Az állam még a tébai szentélyeknél is magasztosabb valami, nagyobb, mint Kheopsz piramisa, ősibb, mint a szfinx, maradandóbb, mint a gránit... ebben a mérhetetlen, bár láthatatlan épületben az egyes emberek csak olyanok, mint a szikla repedésében mászkáló hangyák, még maga a fáraó is csak afféle vándor építőmester, aki alig rakott be egy követ a falba, máris megy tovább. A falak pedig nőttön-nőnek nemzedékről nemzedékre, az építés munkája meg tart, egyre tart tovább.

Tudom, nagyon szeretsz, mérhetetlenül... sohase kívánsz tőlem ajándékot, és nem is támogattál olyanokat, akik nem röstellik, hogy akár fejedelmi szeretők talpnyalóiként biztosítsanak maguknak fényes pályafutást. Szelídebb vagy, mint a kezes bárány, és csendes, mint a Nílusra boruló éjszaka. Olyan a csókod, mint a puntországbeli illatos kenet, és az ölelésed édes, mint a fáradt embereknek az álom. A te szépségedre nincsen mérték, jóságodra nincsen szó. Csoda vagy te az asszonyok között, akiknek ajka csupa nyugtalanság, és drága a szerelmük.

Tudod, az álom az igen tiszteletreméltó isten, de esze ágában sincs, hogy olyanok után szaladgáljon, akik könnyû lábbal futnak előle. De ha lefekszel egy kényelmes heverőre, az álom szereti a kényelmet, odatelepszik melléd, és bő palástjával majd betakar, azzal pedig az embereknek nem csak a szemét zárja le, hanem az emlékezetét is homályba borítja.

Félelem és lelkesedés olyan, mint a bor a kancsóban: megfogyatkozik annyival, amennyi kifolyik, és csak az ihatik belőle, aki idejében csap alá tartja a poharát.

Balga az az ember, aki a gyors lábú gazella módjára gyorsan hátat fordít a könyveknek, alacsony annak az elméje, ő maga hasonlatos a szamárhoz, amely ütéseket kap, hasonlatos a sükethez, aki nem hall, és csak kézzel lehet vele beszélni. De ha nagy is bennem a jó szándék a tudományokhoz, nem fuvalkodom fel a magam bölcsességében, hanem mindenki szavát meghallgatom, mert mindenkitől lehet valamit tanulni, a jeles bölcsekre pedig a legnagyobb tisztelettel tekintek.