Caius Valerius Catullus

Mit szeretőjének búg kéjjel az asszony, jó, ha a szélbe vagy a fürge patakba írod.

Ne várd, hogy újra kezdjük. Elpusztultál, nem vagy. Nem én, te ölted meg szerelmünket. Elhervadt, mint vadvirág, melyet az út szélére dobtak és letapostak.

Gyûlölök és szeretek. Miért? Nem tudom én se, de érzem: így van ez, és a szívem élve keresztre feszít.

Egyszer is ha rád tekintek (...), nincs egy árva hang sem a számon,

Csókot ezret előbb, utána százat, s ezret másikat adj, és újra százat, ezret újra utána, s újra százat, s ezrek ezre ha csattant már a szánkon, belezavarodunk a számolásba, s jobb, ha nem sejti az irigy gonosz, hogy ennyi csók is létezik a világon.

Kérded, hány ölelésed kéne nékem ahhoz (...), hogy szívem betelljék? Kérdjed, hány a homokszem a kiégett pálmás Libya messze sivatagján, hol bús nap tüzesíti ős királyok sírját, s templomok ódon kőpárkányát, kérdjed, hány lesi csillag titkos éjen emberek gyönyörét, s dugott szerelmét.

Nő ne legyen, ki az esküt mondó férfiúnak hisz, egy se remélje, hogy őt hû szóval kéri a férfi; míg vágyó lelkük valamit sóvárog elérni.

Nem lehet e földön hûség több oly igaz és nagy, mint amilyen hozzád rab húsomat kötözi.

Életem, esküdözöl ma nekem, hogy víg szerelemben élsz te örökre velem, s élhetek én teveled. Istenek, adjátok, hogy igaz legyen ez - ne igéret, mondja ma őszintén, lelke lehelje a szót, hogy le ne hulljon e szent kötelék rólunk soha többé, tartson e hû szerelem, védjen egy életen át.

Csókot ezret előbb, utána százat, s ezret másikat adj, és újra százat, ezret újra utána, s újra százat, s ezrek ezre ha csattant már a szánkon, belezavarodunk a számolásba, s jobb, ha nem sejti az irigy gonosz, hogy ennyi csók is létezik a világon.