Kérded, hány ölelésed kéne nékem ahhoz (...), hogy szívem betelljék? Kérdjed, hány a homokszem a kiégett pálmás Libya messze sivatagján, hol bús nap tüzesíti ős királyok sírját, s templomok ódon kőpárkányát, kérdjed, hány lesi csillag titkos éjen emberek gyönyörét, s dugott szerelmét.

Kapcsolódó idézetek

1. Sok szép remény csak sima szükség, Szerelmeid, a lángjuk füst rég, Az ölelés kínzó üresség, Elveszett rég barátság, hûség.
2. Dehogy vagyon annyi csillag az égen, A hány virág nyilnék az én szivemben, Boldogitó szerelem a szívvirág, Ily virágot néked a föld soh`sem ád. Zajzoni Rab István
3. Hány éjszakán át tart megszámolni a csillagokat? Ennyi időbe telne, hogy helyrehozd a szívem. One Direction
4. Mint égen a csillag, annyiszor húzd el előttem kettőnk lepleit, hogy akarjak folyton utánad menni, s hogy érezd, érted kiált minden vágyam.
5. Mit az emberek így hívnak: szerelem, nem azt adom én neked, de az áhitatot, mit rejt a szivem, s mi megindítaná az eget - a lepke vágyát a csillag után, fényszomjat, mit érez az éj, vágyat, mely a lét sötét kapuján kiröppen az ég felé. Percy Bysshe Shelley
6. Előttem minden ember annyit ér, amilyen értékû a szíve. Előbb meg tudnék azzal barátkozni, ki valami szenvedélyében ezer roszat követett el rajtam, mint a hideg emberrel, ki ezer jót tenne velem. Lángoló szív, lángoló szív! vagy a fagyos sír!... Oh Istenem, ha az én meleg, forró szívem egykor kihûlne... de nem, ez nem lehet. Az én szívemet még a halál sem hûti meg. Temessenek el éjszakon, s ültessenek sírom mellé narancsfát; meglátjátok, hogy ott is virít, mert szívem megmelegíti a földet, melyben fekünni fog. Petőfi Sándor
7. Szép szemeidtől vérzik az ég, sok sebe csillagos ösvény. Egy hajfürtöd nékem elég: sok sebemet bekötözném. Weöres Sándor
8. Nem tudom, hány ölelés kell, akár csak egy napra (estig összetartson), szóval, hogy ölelj. Simon Márton
9. Igézve álltam, soká, csöndesen, És percek mentek, ezredévek jöttek - Egyszerre csak megfogtad a kezem, S alélt pilláim lassan felvetődtek, És éreztem: szivembe visszatér És zuhogó, mély zenével ered meg, Mint zsibbadt erek útjain a vér, A földi érzés: mennyire szeretlek! Tóth Árpád
10. Meddig vergődni még, az irgalmas sötétben elrejtve, hogy pirít a bosszúság s a szégyen; ígérő titkokat kutatva ostobán, kapkodni lázasan egy tûnt igéd után; mormolni százszor egy rég elhalt párbeszédet, enyhíteni egy szón, mely egyszer fájt tenéked; s leintve részegen a hûvös ész szavát, neveddel verni fel a néma éjszakát! Afanaszij Afanaszjevics Fet