Szerző

Carl Sagan

Az emberek csak ritkán hálásak hiszékenységük leleplezéséért.
A fogyasztók szkepticizmusa jobb minőségû termékeket eredményez. Ez lehet az ok, amiért a kormányok, az egyházak és az iskolarendszerek nem mutatnak túlzott lelkesedést a kritikus gondolkodásra ösztönzés iránt. Tisztában vannak vele, hogy ők maguk is sérülékenyek.
A gondolkodás képessége számunkra egyszerre áldás és átok, mégis ez tesz bennünket azzá, akik vagyunk.
Nem az határozza meg emberségünket, hogy milyennek látszunk, hanem az, hogy mik vagyunk.
Ha nem fejlesztjük ki magunkban a kritikus gondolkodás képességét, olyannyira, hogy az teljesen belénk ivódjon, akkor könnyen az első utunkba kerülő sarlatán áldozatává válhatunk - márpedig nagyon sok sarlatán van a világban.
Ha a tudományt zárt birodalomnak tekintjük, amely túlságosan elvont és bonyolult ahhoz, hogy az átlagember megérthesse, akkor a helytelen alkalmazás veszélyei nagyobbak. Ha viszont a széles közvélemény érdeklődik a tudományok iránt és törődik az eredményekkel - ha a természettudomány szépségét és társadalmi következményeit is sokkal gyakrabban tárgyaljuk az iskolákban éppúgy, mint a médiában vagy éppen az ebédlőasztalnál -, akkor sokkal kedvezőbbek lesznek az esélyeink, hogy megtudjuk, milyen valójában a világunk. Ezzel együtt a siker reményében próbálkozhatunk, hogy a magunk javára jobbá tegyük.
Az okkult tudományokban és a szervezett vallásokban sok megtévesztő vagy veszélyes elem rejtőzik. Miközben az ilyesféle tanok hirdetői gyakorta azt óhajtják, hogy ne érje tevékenységüket olyan bírálat, amelyre tőlük választ várnak, valójában a kételkedő alaposság a természettudományban és a vallásban egyaránt az a módszer, amelynek segítségével a mély tartalmú meglátások elválaszthatók a teljes képtelenségektől.
Kényes egyensúlyt kell kialakítanunk két, egymásnak ellentmondó igény között: az elénk tárt hipotéziseket minél szkeptikusabban meg kell vizsgálnunk, ugyanakkor nyitottan kell fogadnunk az új gondolatokat. Ha csak szkeptikusak vagyunk, nem jutnak el hozzánk az új gondolatok. Soha nem ismerünk meg új dolgokat. Bogaras öregemberré válunk, akinek szent meggyőződése, hogy a világon eluralkodott a butaság. (Ezt természetesen adatok is alátámasztják.) Ha viszont a naivságig nyitottak vagyunk, és a szkeptikus érzék szikrája sincs meg bennünk, akkor nem tudjuk megkülönböztetni a hasznos gondolatokat az érdektelenektől. Ha minden gondolat egyformán érvényes a szemünkben, akkor nem tudunk dönteni, mert meglátásom szerint abban az esetben egyik gondolat sem érvényes.
Azt az ökológiai ûrt, amit a rendszertelen, vérszegény tudománynépszerûsítés maga után hagy, az áltudomány azonnal betölti.
A világ nem minden tekintetben olyan, amilyennek szeretnénk - de ennek nem a tudomány az oka, hanem az a képességünk, hogy a valóságostól különbözőnek is el tudjuk képzelni.
A tudomány különbözik az emberiség többi vállalkozásától, de természetesen nem abban, hogy mûvelőit ne befolyásolná az a kulturális közeg, amelyben felnőnek, vagy hogy ne lenne egyszer igazuk, másszor pedig nem (ami közös bármely emberi tevékenységben). A különbség az ellenőrizhető hipotézisek rögeszmés gyártásában, az eszméket igazoló vagy megcáfoló döntő kísérletek fontos szerepének az elismerésében, a lényegbevágó kérdések körül forgó szenvedélyes vitákban, és az elégtelennek bizonyult elképzelések készséges elvetésében keresendő.
Ha valamit meg akarsz magyarázni, próbálj kitalálni minél több elképzelhető magyarázatot. Azután eszelj ki olyan kísérleteket, amelyekkel sorban mindegyiket meg lehet cáfolni. Sokkal valószínûbb, hogy amelyik túléli ezt a darwini szelekciót a "munkahipotézisek" közül, az lesz a korrekt válasz a problémánkra, nem pedig az első, többé-kevésbé véletlenül feldobott magyarázat.
A "tekintélyek" túl gyakran tévedtek a múltban. A jövőben sem lesz másképp. (...) A tudományban legfeljebb szakértők lehetnek, nem pedig tekintélyek.
Végül természetesen a Halál megszerez magának - engem ugyanúgy, mint mindannyiunkat. A kérdés csak az, hogy mikor. És hogyan.
Elég hosszú ideje kóborolunk már a kozmikus óceán partjain. Most végre készen állunk arra, hogy vitorlát bontsunk a csillagok felé.
A zûrzavar és a csalás hatalmas óceánjában az igazság egy-egy szalmaszálának felismerése nagy figyelmet, odaadást és elszántságot igényel. De ha nem vagyunk készek rá, hogy ezeket a fárasztó gondolkodási mûveleteket állandóan gyakoroljuk, nem leszünk eredményesek az előttünk álló komolyabb problémák megoldásában sem, balek országgá válhatunk egy balek világban, ahol az első utunkba eső sarlatán zsákmányul ejt.
Hosszú távon a tudomány legbecsesebb ajándéka az, hogy minden korábbi próbálkozást messze meghaladó pontossággal világít rá, mi a helyünk a Kozmoszban - kik vagyunk, hol és milyen korszakban élünk.
Az ember képességei végesek, és a teljes igazságot csak megközelíthetjük, de sohasem érhetjük el.
Sokan bánnak lazán az igazsággal, ha pénzre, figyelemre vagy hírnévre vágynak.
A tudományt sokan arrogánsnak tartják, mert képes semmivé foszlatni dédelgetett illúziókat, és gyakran ellentmondani látszik a józan paraszti észnek. Úgy ingatja meg egy-egy szilárdnak vélt elképzelésünket, ahogy egy földrengés a biztos talajba vetett hitünket. Ennek ellenére azt állítom, hogy a tudomány maga az alázat. A tudósok nem kizsigerelni akarják a természetet, hanem tisztelettudóan kikérdezik és komolyan elgondolkoznak a feleletein.