Cassandra Clare

Tudnod kell, hogy nem vágyom másik életre (...). Ez az élet vezetett el hozzád.

Néha az embernek muszáj mindent elveszítenie, hogy továbbléphessen, és az új dolgokat csak érdekesebbé teszi a veszteség fájdalma.

A hősök sem győznek mindig. Néha veszítenek is, de harcolnak tovább, és mindig talpra állnak. Nem adják fel. Ezért lesznek hősök.

Az örökkévalóság nem jelenti azt, hogy az ember elfelejti a veszteségeit. Csak elviselhetőbbé teszi őket.

A szellemek emlékek, azért maradnak velünk, mert akiket szeretünk, nem hagyják el a világot.

Néha (...) az ember túl fiatalon választ társat magának, aztán megváltozik, de a másik nem változik vele.

Az emberi testben száztrillió sejt van. És az én testem minden egyes sejtje szeret téged. A sejtjeink sorban elhalnak, és újak születnek helyettük, nekem pedig minden egyes sejtem még jobban szeret, mint a régiek. Ezért szeretlek minden áldott napon jobban, mint egy nappal korábban. Ez tudományos tény. Miután meghalok, elégetik a testemet, a hamvaimat magával viszi a szél, és szétteríti a földön, ott leszek a fákban és a csillagokban. Akkor majd mindenki, aki belélegzi azt a levegőt, látja az abból a földből növő virágokat, vagy felnéz azokra a csillagokra, emlékezni fog rád, és szeretni fog téged, mert én annyira szeretlek.

Téged így is szeretlek. Vakmerően, az első pillanattól fogva, hogy megismertelek. Sosem számoltam a következményekkel. Meggyőztem magamat, hogy de igen, számolok velük, mert te is úgy akarod, úgyhogy próbálkoztam, de valójában nem törődtem vele, mi lesz. Jobban akarlak téged, mint jónak lenni. Jobban akarlak, mint bármi mást az életben valaha.

Kurázsi kell hozzá, hogy valaki (...), ne zárja be a szívét meg az elméjét az új dolgok és az új emberek előtt. Merthogy ami új, az szinte mindig ideiglenes.

Mindenkinek úgy kéne meghalnia, hogy valaki öleli.

Az emlékeink szilánkjai tesznek ki bennünket. Ott vagyunk azoknak a reményeiben és félelmeiben, akik szeretnek bennünket. Amíg él a szeretet és az emlékezet, nincsen valódi veszteség.

A jóság nem egyenlő a nemességgel, és semmi sem kegyetlenebb, mint az erény.

Élesek az összetört szív nyilai.

Amíg létezik a világon kávé, semmi sem lehet annyira szörnyû.

Talán van Isten, (...) talán nincs, de nem hiszem, hogy ez a fontos. Mindenképpen egyedül vagyunk.

A világ egyik nagy, igazi csodája vagy, mint a tûz, a vadvirágok vagy a tenger végtelensége. Különleges vagy a világban, és különleges vagy az én szívemben is. Soha nem lesz olyan pillanat, amikor nem foglak szeretni.

Minden szívnek saját dallama van.

Annyi minden van, ami rosszabb a halálnál. (...) Ha nem szeretik az embert, vagy ő maga képtelen szeretni. Az rosszabb.

Nem veszíthetünk el valamit, ami soha nem volt a miénk.

Az ember úgy is szembenézhet a véggel, hogy nem adja be a derekát a halálnak.