Chris Anderson (író)

Az internetes korban már nem kell beérnünk azzal, aki éppen a szomszédos fülkében ül. Megkereshetjük és kiaknázhatjuk a legjobb emberek tehetségét, még akkor is, ha mi Detroitban vagyunk, az illető pedig Dakarban. Vagy, ami még lényegesebb, ők is megtalálhatnak minket.

Mindannyian kreátorok vagyunk. Alkotóknak születtünk és ez a rajongás sokunk hobbijában és szenvedélyeiben is megmarad. Ezekben a tevékenységekben milliók ötletei, álmai és szenvedélyei öltenek formát.

Tény, hogy az új generáció mindig természetesnek vesz néhány olyan dolgot, amit az előző generáció még nagyra értékelt, de ez nem azt jelenti, hogy a fiatalok mindent kevésbé értékelnek. Sokkal inkább arról van szó, hogy ők más dolgokat értékelnek.

A közgazdaságtan nem szokott moralizálni, ugyanazért, amiért az evolúciót sem hatja meg egy állatfaj kipusztulása: egyszerûen csak azt írja le, ami történik, nem pedig azt, aminek történnie kellene.

Valójában nem tudjuk elképzelni, pontosan milyen is lenne a korlátlan bőség. Az agyunk a szûkösségre van programozva; azokra a dolgokra összpontosítunk, amiből nincs elég: az időre, a pénzre stb. Ez ösztönöz minket. Ha megkapjuk, amire vágyunk, hamar elveszíti értékét, mi pedig új elérendő célok után nézünk. Az motivál, amink nincs, nem az, amink van.

Minden bőség új szûkösséget teremt.

Az ingyenesség rengeteg értéket teremt maga körül, de csak úgy, mint minden mást, ami kívül marad a pénzpiacokon, ezt is nehéz megfelelően számszerûsíteni. Mert hát, ki tudja, mennyit ér egy záporeső vagy egy napsütéses délután. A földeknek mindkettő áldás, de hasznuk olyan sokrétû, hogy nem is lehet pontosan meghatározni.

Nem tehetünk róla, egyszerûen többre értékeljük az atomokat, mint a biteket.

A web az ingyenesség tejjel-mézzel folyó Kánaánja, és ez nem ideológia, ez színtiszta közgazdaságtan.

A mérnökök adták nekünk az internetet és a web mûszaki infrastruktúráját (...), de mi voltunk azok, akik kitaláltuk, hogy mihez kezdjünk vele. Mivel a technológia mindenki számára elérhető és ingyenes volt, mi, a felhasználók szabadon kísérleteztünk vele, közösen benépesítettük saját tartalmainkkal, gondolatainkkal és saját magunkkal. A technikusok adták a keretet, mi meg kitöltöttük.

Mindenki életében eljön az a pillanat, amikor egy szép napon ráébred, hogy több pénze van, mint ideje.

Ahogy a patak mindig a völgy felé folyik, úgy a gazdaságok a bőség felé tendálnak. Ha egy árucikk olcsó tömegtermékké válhat, akkor rendszerint azzá is válik, a profitorientált cégek pedig tovább kutatnak egy újabb ritkaság után.

Ha valamiből sok van, azzal már nem is foglalkozunk, ahogy nem foglalkozunk a levegővel sem, amit belélegzünk.

A bőség egy evolúciós lehetőség, magától kialakul, a hiánnyal azonban meg kell küzdeni.

Az emberi természet már csak olyan, hogy a szûkösséget könnyebben megérti, mint a bőséget.

Barátok közt nincs szükség pénzre.

Az ingyenesség - többek között - azért nehezen megfogható, mert nem valami, hanem valaminek a hiánya. Egy lyuk ott, ahol az árnak kellene lennie. Hiány a kasszában. Az emberek többnyire konkrét, kézzelfogható dolgokban gondolkodnak, az ingyenesség azonban egy fogalom - valami olyasmi, amit nem tudunk megszámolni az ujjainkon. Az emberiségnek már az is több ezer évbe telt, hogy találjon egy számot, ami leírja a semmit.

A kiadók nem napilapot és magazint árulnak az olvasóknak, hanem olvasókat árulnak a hirdetőknek.

Ma azok a legfigyelemreméltóbb üzleti modellek, amelyek az ingyenességből csinálnak pénzt. Előbb-utóbb minden cégnek módot kell találnia arra, hogy használja az ingyenességet, vagy legalábbis felvegye vele a versenyt.

Az ingyenesség nem nyereségnélküliséget jelent, csak azt, hogy a profithoz nem egyenes út vezet.