Ugrás a tartalomra
Tény, hogy az új generáció mindig természetesnek vesz néhány olyan dolgot, amit az előző generáció még nagyra értékelt, de ez nem azt jelenti, hogy a fiatalok mindent kevésbé értékelnek. Sokkal inkább arról van szó, hogy ők más dolgokat értékelnek.
Kapcsolódó idézetek
-
A fiatalok azt hiszik, hogy mindent jobban tudnak, és az öregek maradiak. Lehet, hogy így van, de az öregeknek ugyanúgy igazuk lehet az újmódi dolgokkal, mint a fiataloknak a maradisággal kapcsolatban.
Milton Wright
-
Minden generáció a saját generációját nem látja valami homogén dolognak, hanem különböző embereket lát. Az eggyel fiatalabb és az eggyel idősebb generációt hajlamosak vagyunk egy-egy dobozba betenni, hogy "ők ilyenek".
Nyáry Krisztián
-
Amikor éppen elkezdesz megöregedni, akkor nagyon tudod értékelni a fiatalokat. Nem a ráncokról van ilyenkor szó, hanem a természetességről, a naivitásról, azokról a dolgokról, amik hirtelen meg tudnak nevettetni.
-
Amikor az ember fiatal - akár még csak középkorú -, akkor nem gondol abba bele, hogy minden pillanat számít, meg mindenki számít, meg minden, amit megtettél, számít, meg amit nem tettél meg, az is. Azok az apróságok, amik apróságnak tûnnek, azok visszatekintve jelentőséget kapnak.
Pataki Ági
-
Minden generáció szereti azt gondolni, hogy fejlettebb az előzőhöz képest, hogy a haladás elkerülhetetlen, hogy a jövő kevesebb nyomorúságot és szenvedést tartogat. De vannak dolgok, amelyek sohasem változnak. A történelem rendre megismétli önmagát, csak a legtöbb ember nem él olyan sokáig, hogy megtapasztalja.
-
A fiatalságot tartjuk az igazi értéknek. Ami fiatal, az szép és egészséges. A korra való utalás valamilyen módon a szépség hiányára való utalás is.
-
Mit értenek a legtöbben azon, hogy "nagyon fiatal"? Valami ártatlant, gyámoltalant, tehetetlent. Pedig a fiatalság nem ilyen! A fiatalság nyers, erős, hatalmas... igen... és kegyetlen! És még valami... a fiatalság sebezhető.
Agatha Christie
-
Mit értenek a legtöbben azon, hogy "nagyon fiatal"? Valami ártatlant, gyámoltalant, tehetetlent. Pedig a fiatalság nem ilyen! A fiatalság nyers, erős, hatalmas... igen... és kegyetlen! És még valami... a fiatalság sebezhető.
Agatha Christie
-
Az idős kornak éppúgy megvannak a szépségei és kincsei, mint a fiatalkornak. És ezek a kincsek nyilvánvalóan sokkal értékesebbek, mint a fiatalkor kincsei, hiszen az öreg emberek megélték a maguk fiatalságát, ezért ismerik és megtapasztalták annak a kornak az értékeit is.
Osho
-
Minden generáció azt gondolja, ő jobb volt, az utána jövő világ pedig züllik, romlik. Persze nem így van, nem igaz az, hogy mindig rosszabb és rosszabb következik. A társadalom nem rosszabb vagy jobb lesz, hanem egyszerûen változik.
Márki-Zay Péter