Csikós Attila

Aki nem jön sehonnan, sehova se megy.

A már bûnös és a még ártatlan morfológiailag ugyanolyan.

A gyerekkor történelmen kívüli idő. Minden hihető és mindennek érvényessége van, még egy a Balaton vizén lebegő ócska, elhagyott strandlabdának is.

A szavak némely korokban többet ártottak, mint az átvonuló seregek.

Az ember legyen elnéző azzal, akit vagy amit szeret.

Az arányosítás és az algebrai logika nélkül lehetetlen a tébolyt helyesen értelmezni, anélkül elvész az ember a közhelyek, az indulatok és a fellángolások mocskában, mint egy célját vesztett szórólap választás után.

Talán csak ennyi a szépség maga, hogy otthon vagyunk benne.

Csalóvá és a bûnben cinkossá válás minden más létezéstől és szövetségtől különböző, titkos, beavatott és ezáltal érzékien megélt állapot, sokak számára magasabbrendûbb jelenlét a földön.

Az embernek, ha igent mond, lényegesen kevesebb dolgot kell végiggondolnia. Az igen mindig a másik felelőssége. Ráhárítjuk döntésünk minden következményét (hiszen csábított, visszaélt, hazudott, zsarolt), arra, aki ajánlatot tesz, aki egy jó lehetőséget kínál, és nekünk, gondoljuk megengedően, csak annyi a dolgunk, s így minden felelősségünk is, hogy betartassuk vele az ígéretét.

Könnyebb kommunistának lenni vagy nácinak, állatbarátnak, vegánnak, humanistának, migránsbarátnak vagy olyannak, aki a nőjét veri, könnyebb markánsan valamilyennek lenni, bármilyennek, mint látszólag "semmilyennek" könnyebb, mint mérlegelni, átgondolni mindezeket a lehetőségeket, mert a gondolkodás a legtöbb esetben a kétely, és aztán talán a tagadás igényéhez vezet, ahhoz az imperatívuszhoz, hogy nemet mondjunk arra, amit bárki más állít és ígér nekünk.

A nők sorsa már csak olyan, hogy az életük elején és a végén keresik önmagukat, az igazságot, ifjan még a másokét, az emberiségét, a világét, a wild life-ét, a Dél-Amerikában kávét szedő gyerekekét, korosabban meg már csak a saját, mindig elmaradt boldogságukat, és akkor már bármi áron, rutinnal, ésszel, felülemelkedve és objektíven és tárgyilagosan és radikálisan, és ebben alapvetően különböznek mindannyian, bakfisok és érett nők a Férfitól, aki sosem keres sem igazságot, sem boldogságot, mert tudja előre, hogy hasztalanság volna olyasmit keresni, ami nincs.

Nem is az a fontos, hogy mi történik, hogy történik-e valami, sokkal lényegesebb, hogy a meg nem történtek is a mi irányításunk alatt legyenek.

A hús az hús. Formátlan, idomtalan, alaktalan, célja nincs, öntudatlan izom- és zsírtömeg. Mozdul, ha mozdítja valami.

Egy tetszőleges idővonalra felfûzött véletlen események sora mindig logikusnak tûnhetik. Mintha a véletlenek, csak úgy, mint az eltervezettek valódi történetet alkotnának.

Generációk hazugságláncolata hozta el azt a kort, amiben élünk, amiben a fiataljaid is, apád is, a szabadság fogalma is megfogalmazhatatlan, és helyesen és igazul többé nem kimondható. Mindenki lehet bárki, tehát bárki lehet a senkik senkije.

Legfontosabb érzéseinkre nem találunk megfelelő szavakat, nyomorultul krákogunk csak, ellopott, csonkolt, meggyalázott kifejezésekben élő nyomorult egy generáció vagyunk, szó nélkül hagyjuk ideáink pusztulását, és ha naponta fel is tesszük a kérdést, miért?, miért hagyjuk?, semmit nem teszünk ellene.

Ha a rosszat nem látjuk rossznak, mert félünk bevallani, hogy benne élünk, akkor hogyan láthatnánk, mi a jó?

Most már az voltam, aki, nem voltam többé öszvér, megszûnt bennem a második, én voltam csak, elválaszthatatlan önmagam. Vagyok. És ez elég. Sokaknak ennyi megnyugvás se jut.

A bûnös szándék nincs az ember arcára írva, nem látszik sem a testtartásából, sem abból, ahogy néz, beszél, sőt tette után is ugyanolyannak látná őt a nővére, a szomszédja, de meg a felesége is, mint előtte, bármekkora is a vétek, amit elkövetett.

Az a hajszál nem a zsenit és az őrültet választja el, hanem a nagyszerût és a semmilyent.